Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Dr. Bács Pál: Deportálásom naplója
megtömi az ember hasát. 4-kor volt bevonulás. Miután leadtuk a szerszámokat, sorbaálltunk kajáért. Vagy babfőzelék, sárgaborsó, vagy krumplifőzelék volt. Egy teli csajkával adtak, így elég volt. Aki kivonult az kapott 40 dkg kenyeret, aki nem, az csak a felét. De apa ügyesen elcsendzsölte a zsebóráját egy 8 kg kenyérre, 2 kg szalonnára, 2 kg disznózsírra, és 1 kg töpörtyűre. így volt mit ennünk. Karácsony estéjén váratlan dolog történt. Már mindnyájan feküdtünk vacsora után, mikor hirtelen lent valaki kiabála: - Bááács, Bááács! - Apa rögtön kiugrott a takaró alól és felvett valamit magára. Mi pedig izgultunk, vájjon miért hívják apát. Csak nem csinált valami rosszat. Közben már apa le is ment. Vártuk, mi lesz. Hirtelen futva rohan fel apa és egy lapot lenget a kezében - levelet kaptunk hazulról - kiáltotta. Gyor(s)an gyertyát gyújtottunk, és amikor el akartuk olvasni a lapot, apa gyorsan zsebrevágta és rágyújtott egy cigarettára. Nem tudta addig elolvasni, amíg nem cigarettázik. Mondanom sem kell, mi dühösebbek voltunk, de nem lehetett semmit sem tenni. Végre elővette a lapot. Anya írta, jól vannak mindnyájan. Örömünk leírhatatlan volt, ennél nagyobb karácsonyi ajándékra nem is számítottunk. Mi a szilvesztert is megtartottuk. Akkor kaptuk meg az óráért az élelmiszert, vettünk egy liter bort és ünnepeltünk, mégpedig úgy, hogy este 6-kor irtó sokat ettünk, bort ittunk rá, egy kis előadás is volt és lefekedtünk. A németek nem adtak szolgálat mentességet, az ünnepre való tekinttel. Süjön ki a belük! Egyszer munkaközben nagyon rosszul lettem. Nem akarták elhinni, hogy lázam van, és a lábam rettenetesen fájt. Egy német bekísért a körletbe és tényleg 40 fokos lázam volt. A „kis doktor bácsi”, így neveztük, megvizsgált és megállapította, hogy tályog van a jobb lábam sarkán. De akkor már este volt és nem lehetett átmenni a másik körletbe, ahol a beteg szoba volt. Apa protekciójára elintézte, hogy a tehénistállóba aludjak, mert ott meleg van. Másnap átmentem, jobban mondva átvittek a betegszobába, ahol már Tomi is feküdt. Nem is tudta, hogy beteg vagyok, igy nagyon meglepte a dolog. Rögtön felkelt a fekvőhelyéről és engem fektetett ide le. Kain doktor megvizsgált és bekötötte a lábamat az apa által kajáért szerzett gazevei. Tomi még jól volt, ő hozta nekem az ebédet és egyszóval mindent. Nagy hálára kötelezett engem. Ha 120-ra kellett mennem, ő segített kivinni, hisz akkor sokkal erősebb volt. Aztán visszafejlődött a genny és én ismét egészséges lettem. A kajánk már elfogyott, ezért apa el akarta adni Tomi „Alpina” karóráját. Már volt is rá vevő, akinél disznóölés lett volna, és abból adott volna nekünk. De közbe jött egy olyan esemény, amire senki sem számított és ez az volt, hogy a betegeknek el kellett menni Búcsúról. Mivel apa és Tomi betegek voltak, én is velük mentem. Kőszeg (1945. II. 23 - III. 24.) A SS-kommandó parancsára az összes beteg elhagyta Búcsút. Nagyon esett az eső, szörnyű sár volt. És a szörnyű időben a zsidók csapata vonult a sártengerben. Az országúton egy óráig meg kellett állnunk, mert Horthy jött autóval. Már alig vonszoltuk magunkat, aki lemaradt, a Hitler-jugendek lelőtték. Este 10 óra tájban megérkeztünk Kőszegre. Beszállásoltak minket a 710
