Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Dr. Bács Pál: Deportálásom naplója

kor még „emberek” voltunk, és senki sem volt éhes, tehát a kenyeret igazságosan felosztottuk. Már az első napon tűrhetetlennek látszott a vagon, pedig még el sem indultunk.

Utazás és megérkezés Búcsúra (1944. XI. 30 —XII. 5.)

Másnap mégis elindult a szerelvény és mi a megmaradt kajánkból élelmeztük magunkat. Ez még nem lett volna baj, de nem volt vizünk. Némely állomáson nagy nehez(en) 100 pengőért vettünk egy vödör vizet. Az akkor nagyon sok pénz volt. Egyszer éjfélkor álltunk meg és tudtunk vizet szerezni. Egymást ölték érte az emberek, csak az tudott magának egy kevés vizet szerezni, aki verekedett érte. A fele természetesen a földre ömlött. Nagynehezen szereztem egy kulacs vizet, mi is szomjasak voltunk, de Tomi betegsége miatt, még jobban kívánta. - A másik probléma a WC volt. 120-ra (nagydolog) csak úgy lehetett menni, hogy újságpapírba csinált és a rácsos ablakon kipréselte. 60- ra (kisdolog) pedig egy rögtönzött csajkát átalakítottunk kacsává és azt is az ablakon öntöttük ki. A bűz mérhetetlen volt. Hegyeshalomnál beengedtek vízért mindenkit, és itt átadtak a németeknek. 2 nap után megérkeztünk Kőszegre. De nem maradtunk itt, hanem hosszú várakozás után elindultunk egy rettenetesen sáros utón. Ránksötétedett és mi még mindig meneteltünk. Lassan elhagyott a türelmünk is. Tominak a csípő fölött sárcipő is volt. Ez azonban a sárba mindig beleragadt és emiatt apa a kezébe vitte. Egy rettenetesen sáros helyen apa teljes testével végigvágódott és leejtette a sárcipőt. Tiszta sár volt és miközben lassan feltápászkodott, elfelejtette, hogy a kalocs- ni a kezében volt. Teljes elkeseredéssel meneteltünk tovább. - Én már nem bírom sokáig - panaszkodott Tomi. Lassan mégis csak elérkeztünk egy falu határába. A falu közepén egy csomó ember már szállást kapott, nekünk azonban nem jutott hely. Most már aztán teljesen oda voltunk. De kétség- beesésünk hamar megnyugodott, mert a falu szélén, mi is szállást kaptunk. A korom sötétben, egymást lökdösve, elérkeztünk a pajtánkhoz. Felmentem a létrán, bár kiabáltak, hogy mért a fiatal megy előbb. Nem törődtem velük, rögtön lefoglaltam egy helynek látszó helyet. Sok szalma volt rajta. Letettem a holmiaimat és kikiáltottam Tomiért és apáért. Lassan ők is feljutottak és mi holt fáradtan, piszkosan és sárosán, végigdültünk a szalmán. Nem láttunk semmit, és még ahhoz is fáradtak voltunk, hogy a hátizsákból előkotorjuk a gyertyát és gyufát. Csak a pokrócokat terítettük magunkra. A németekben volt egy kis emberiség, másnap még nem volt munka. Reggel aztán kezdődött a tisztogatás, borotválkozás és ismerkedés. Megismerkedtünk az ott lakó tejes gazdával és feleségével. Rögtön kaptunk tőle egy meleg levest. Hogy tisztábban lássák a helyzetet, lerajzolom a körletünk alaprajzát és környékét.

708