Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Magyar-magyar párbeszéd
magyarság kellő határozottsággal deklarálta, miszerint az emigráns státusnak vége van, és a nyugati világban élő magyarok tetszésük szerint vehetnek részt a hazai közéletben. Az elmúlt esztendők során több alkalommal is felkereshettem a nyugati világ magyar közösségeit és intézményeit mind a nyugat-európai, mind az észak-amerikai régióban. Kevés olyan magyarral találkoztam, aki minden tekintetben elégedett lett volna az anyaország befogadó készségével és ennek a befogadásnak az eredményeivel. Igaz, az emigránsok igen nagy része esetében már egyszerűen „okafogyottá” vált a hazai befogadás és integráció. Az elmúlt évtizedek magyar emigrációjának minden korábbinál hosszabb ideig kellett a szülőhazától távol maradnia: 1849 után kevesebb mint két évtized, 1919 után pedig csupán két és fél évtized volt a kényszerű vagy önkéntes száműzetés időtartama, 1945, 1948 vagy 1956 után pedig legkevesebb három és fél évtized. Ennyi idő leforgása alatt a leginkább elszánt emigráns is elhelyezkedik a befogadó társadalomban, a politikai emigráció egyszerűen értelmetlenné válik, és a tömeges hazatérésre nincsen sem szándék, sem lehetőség. Legfeljebb a „kétlaki” életvitelnek vannak lehetőségei, és ezzel több nyugati magyar él is, aki az esztendő egyik felét a befogadó országban, másik felét (többnyire a nyári hónapokat) szülőhazájában tölti. A nyugati világban élő magyarság mindazonáltal nem lehet a magyar nyelvű közösség elhanyagolható tényezője. Ha a származásukat magyarként meghatározó nyugati polgárokat tekintjük, számuk (Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában) meghaladja a kétmilliót, ha csupán azokra figyelünk, akik ma is magyarnak tekintik magukat és kapcsolatot tartanak a magyar kultúrával, akkor is több mint félmillió idegenben élő honfitársunkat kell számon tartanunk. (A nyugati magyarokkal kialakított viszonyunk bizonytalanságát tanúsítja az is, hogy máig nincsenek birtokunkban biztos és hiteles statisztikai adatok: csak annyit lehet sejteni, hogy az ebben a tárgyban forgalomba hozott adatok, például a Magyarok Világszövetsége adatai, erősen eltúlzottak és inkább a szervezeti propaganda körébe tartoznak.) Az egykori emigrációnak nem csak létszáma tekintélyes, hanem társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális befolyása is. A nyugati világban élő magyarok vagy magyar származásúak között imponáló számban találhatók tekintélyes politikusok (például az amerikai Georges Pataki és Tom Lantos, a francia Nicolas Sarkozy), gazdasági hatalmasságok, Nobel-díjas tudósok, egyetemi tanárok, sikeres orvosok, mérnökök, közgazdászok, írók és így tovább. Őket mindenképpen el kell érni avégett, hogy a nagyvilágban, mint önkéntes „diplomaták”, képviseljék és védelmezzék a magyar érdekeket, természetesen a Kárpát-medencében élő kisebbségi magyarok érdekeit is. Erre a „meg nem hatalmazott” diplomáciai tevékenységre különben korábban is vállalkoztak, minthogy a Kádár-korszak évtizedeiben számos olyan nemzeti (egyetemes magyar, kisebbségi magyar) érdek létezett, amelyet egyedül az emigráció szólaltatott meg a nagyvilág nyilvánossága előtt. A nyugati magyarság az emigráció hosszú évtizedei során igen sok szellemi értéket halmozott fel, nagy kérdés, hogy ezeket az értékeket integrálta-e a hazai szellemi élet a rendszerváltozás után. Hadd hivatkozzam most csupán arra a területre, amelyet közelebbről ismerek: a nyugati magyar irodalomra. Az egykori emigráció írói közül néhányan rangos kitüntetéseket kap667
