Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Ferenczy Erika: Forradalmi etűd(ök)
nyitását, a lap szellemét meg fogja határozni. Köztük voltam én is. Én nem tudom most megmondani, hogy akkor munkástanácsnak neveztük-e magunkat, de a későbbiekben ezt az elnevezést használtuk. 27-én alakult meg az Ideiglenes Forradalmi Tanács is. Most még mindig a központ a Színészklub. Aztán egy művész, Füzesi Ottó lépéseket tett atekintetben, hogy ki kellene szabadítani a politikai foglyokat a Gyulai Börtönből. Utcai hangszórók harsogtak közben, hogy délben nagygyűlés lesz a Kossuth szobornál, hogy az Ideiglenes Forradalmi Tanács békés úton kívánja elérni a nép követelését. Bejelentették, hogy a hadsereg és a rendőrség átállt, a nemzeti megmozdulás mellett van. Miközben a hangulat eufórikus volt, megérkezett Füzesi Ottó színész, a Gyuláról kiszabadított politikai foglyokkal. Szép szál férfi volt Füzesi, hatalmas termetű, keresztben a mellkasán géppisztoly, karján nemzeti színű szalag. Ezek a foglyok nem tudtak megszólalni. Később valaki bejelentette, hogy az AVO kezében már nincs fegyver, mert leszerelték békés módon őket a Munkácsy utca 4-ben, az Államvédelmi Hatóság helyi parancsnokságán. A tömeg követelte, hogy Fekete Pál tanár legyen a Forradalmi Tanács vezetője. Ez Fekete Pálnak majdnem az életébe került, halálra ítélték, de „csak” életfogytiglani kapott. Hirtelen lélekszakadva rohant ide Széli Laci, a mikrofon elé állt és bejelentette, hogy Romániából Magyarország felé katonai alakulatokat csoportosítanak át, és ezt megakadályozandó, kéri azokat, akik készek erre, meg egy kicsit értenek is az ilyesmihez, csatlakozzanak, mert indulnak Lökösházára teherautókkal, és felszedik a síneket. Mondanom sem kell, hogy rengetegen beszálltak ebbe az akcióba. Október 27-én zajlott le tehát az igazi, nagy forradalmi megmozdulás, amely azt is jelentette, hogy Békéscsabán, és ezzel a megyében is, vége lett a kommunista hatalomnak. Hittük mi! A békéscsabai forradalmi napok atrocitás nélkül zajlottak, de érdekes, 1986-ban, amikor ’56-nak a 30. évfordulója volt, a megyei KISZ iskola vezetője, valami pártideológus, mégis azt prédikálta, hogy lövöldözéssel és Molotov-kok- téllal fogadtuk az oroszokat, és több szovjet katona áldozatul esett. Semmi nem igaz belőle! Semmi nem! Ez idő alatt a szerkesztőségben is zajlottak az események. E válságos periódusban a Forradalmi Tanács oldotta meg a gordiuszi csomót azzal, hogy betiltotta a Viharsarok Népét, mint az MDP-nek azt a lapját, amely olyan szócsöve volt a pártnak abban a diktatórikus 12 évben, amilyennek lenni kellett. Egyúttal én kaptam egy üzenetet a Forradalmi Tanácstól és természetesen Fekete Páltól, hogy ők létrehoznak Kossuth Népe címmel egy új lapot, „szálljak be a szerkesztésbe”. Társaimnak felvetettem, hogy a Forradalmi Tanács lapja mellett nem készítenénk-e egy pártirányultság nélküli, független lapot is? Nagy volt a lelkesültség, és a Forradalmi Tanács is egyet értett az elgondolással. Október 30-án kezdtünk csak mi tulajdonképpen dolgozni: megjelent a Kossuth Népe első száma. Aztán mi négyen, akiket megválasztottak munkástanács tagoknak, felkerestük a Forradalmi Tanács elnökségét, hogy új lapunkhoz az engedélyezési okiratot is megkapjuk. Felvetettem nekik, hogy a nyomda feletti rendelkezési jogot hivatalosan is ruházzák ránk. Ezekkel az engedélyekkel a kezünkben birtokba vettük a megszüntetett Viharsarok Népe szerkesztőségét, meg természetesen a lapnyomdát. Gyűjtöttük az anyagot a Független Újság - ez volt a lap neve - első számához. Ekkor már komoly orosz csapatmozgásokat lehetett észlelni, ezekről is adtunk tudósítást. 606
