Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Z. Tóth Csaba: Az aranyfejedelem éneke

érkeznek. Errefelé lehetett egyik fő szállásterületük, ugyanis Patkanov helyszíni kutatásai a 19. század végén kimutatták, hogy az Obtól nem messze, dél felé áll egy nagy, háromoldalú piramis alakú földvár, melyet a helybeli hantik Topár-uos’-nak, azaz Szabir-várnak neveznek, s tövében ma is falvak találhatók. Egykor ez volt a narymi fejedelemség központja. Kisebb fejedelemségek voltak még a környéken a tarchani és a cingali. A Konda-folyónál élő, eloroszosodott osztjákok az általánosító „csud” (csudálatos, rendkívüli?) névvel illetik a terület korábbi lakóit. Patkanov szerint „..a sáncokkal, árkokkal művésziesen felépített „csúd” várak, valamint az ott található díszes cserépedények, vassalak-darabok, amelyek a fazekas- és kovácsmesterség bizonyos fejlettségét feltételezik, nem származhatnak a kultúra alacsony fokán álló mai osztjákok és vogulok elődeitől, hanem az egykor itt lakó ’Tápár’ nép, a szabirok maradványainak tekintendők.” Az osztjákok mint valami csodát írják le a szabirok egyik (fő?) városát az Obdorszki énekben: ,A sober nagy városnak isten igézte szentséges földje” (729. sor). A szabirok eredetéről szólva megjegyzi Patkanov, hogy a vogulok, osztjákok nyelvében kimutathatók kaukázusi nyelvek hatásának nyomai, melyek közül elsősorban a fémnevek a szabirokra vezethetők vissza, akik a Kaukázus felől jöttek. Az északi osztjákok és vogulok az ezüstöt egyenesen „saber”-nek nevezik, és az énekekben rendszeresen szó van pl. ^sober Iezüst markolatú híres szablyá”-ról, s az egyik szabir fejedelemfi neve „Sober /ezüsttől-szikrázó-páncél’’’, mely sorok nyomán nem lehet nem gondolni az észak-kaukázusi, a verchneszaltovói, a permiai vagy a kárpát-medencei lovassíros temetkezések szablya és egyéb leleteire.5 6 Talán a szabirokkal való kapcsolatra vezethető vissza, hogy a honfoglalás kori magyarság fémművességében elsőrangú szerepet játszott az ezüst. Al- Maszúdi (X. sz.) írja a magyaroktól elváló, és a Kaukázuson túlra visszaköltöző szabirokról, örmény nevükön szjavortikról: „vitéz és hatalmas nép... ezektől nyerték nevüket ama balták, melyeket szjavordiknak neveznek” (Thury; a szabirok az ókortól híresek voltak fémművességükről; v.ö. szerzőtől HMEk 1.). A harci balta szintén gyakori a honfoglalók leletei között. A szabi- roknak tulajdonítható egységes stílusú kisebb-nagyobb földvárak általában az Irtish mentén, Tobolszk, ill. távolabb Tyumen’ környékén találhatók, és folyómenti magaslatokra, hegyfokokra épültek, hogy építőik a vízi kereskedelem útjait ellenőrzésük alatt tarthassák, de erdők, mocsarak szélén, sík vidéken is megtalálhatók. A szabirok nagy hatású jelenlétének emlékét tartotta fenn a Tobolszktól délre fekvő hajdani tatár kánság fővárosának „Szibir”, majd ebből Szibéria neve. A nyugatabbi, vogul-manysi vidékeken Turinszk környékét hívták ’Tabary-nak, az oroszok bejövetele előtti térképek szerint. A szabir név Szaber, Saper, Szoper alakban egészen északon, a berezovoi kerületben is megjelenik - innen, Kockij Gorodokból ismerünk egy ezüst edényt, amely türk viseletű nyilazót, lovast ábrázol, ill. megtalálható rajta a szaltovói, észak-kaukázusi és kárpát-medencei szabír-magyar leletek jellegzetes vízililiom-motívuma -, sőt az Ural innenső oldalán, Kelet-Oroszország- ban ugyancsak nagy területeket birtokolhattak a szabirok, a folyó, tó, falu és helynevek tanúsága szerint. Volga-Káma vidéki városuk volt Szuvar, a mai

5 Obdorszki ének, 54. sor

6 v.ö. Zaharov-Arendt és Fettich N.

567