Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Molnár Zsolt: Támasz; Búcsú (versek)
Búcsú Ez már a búcsú. Elpattant egy szál, amit nem tudunk ösz- szerakni. Megérteni sem egymást, pedig többre lenne szükség: jókedvre, igéző nevetésre és mosolyra, hogy betelepítsük vele a szobát. A tél elvitte a havat, mi meg pőrére csupaszítva itt állunk a kibomló tavasz közepén - egymást kisemmizve. Vakon végzett ugrás ez, de mi a mérce? Mért jó ez? És kinek? A szemrehányás csomója megüli estéinket. A sötétség belénk vág, s mint nyomorultak, kik a másik kínját győzködve szenvedik - de meg nem hajolnak -, megyünk egymás mellett, éppen hogy csak jó étvágyat kívánunk. Olykor ez is elmarad, holott a jó szó fölemel és megnyugtat: betakar, mint álmát az éjszaka. Most nincs miről álmodni. Kifosztottak lettünk. Megszúrjuk egymást, miként a drogosok és befelé tiltakozunk minden ellen, ami javunkra válna. Ez már a búcsú. A szálakat lehetetlen összerakni: Senki sem tudja, hogyan lesz tovább. Marad a remény, a nagy kapaszkodó. És jön az éj, hogy paplanként boruljon ránk. Megköszönve a napnak a fényt, amit magáénak érez és elvisz - zálogba! 558
