Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu

láttára ki tudta alakítani jövendő hatalmát. Ugyanúgy, ahogy most Géza, László és Lampért teheti. - Most melle közepéig éró' szürke szakállát vette kezelésbe. - És teszi is Nyitrától Szabolcson és Erdélyen át idáig. Az orrom hegyéig. - Hosszú, hegyes orrán túli vidéken a Tisza és a Béga összefolyását értette, melyre a trombitafolyondárral befuttatott nyájas kúria tornyából sem lehetett ellátni. Odáig tartott ugyanis László váradi országa, ám Vid orra bármilyen hosszú is lehetett, odáig mégsem ért el.- Az egész ország a te birodalmad, uram - szólt Ernye ispán. - Akár a hercegeket uralja egyik-másik része, akár valamelyik ispánodat.

Vid okos szakállát húzogatta, s éles választ szálazott ki belőle.-Tejól számolsz, Ernye úr, te mindig józan vagy, friss, éles eszű. Mondd meg hát nekem, de kivált a mi urunknak, jó királyunknak, hogy hány szablya fér el egy hüvelyben?

Salamon szívesen időzött e buziási dombon emelkedő udvarházban.- Jobb, ha tudjátok, szerelmes vagyok a komaasszonyomba! - így bókolt Vid feleségének, aki a lugasban terített asztallal várta a Nándorfehérvár bevételéből érkezőket.- Vér után virág. Együtt se volna rossz! - rikkantotta Uracs, az udvari bolond, és csengős cipőjében elcikázott a fadézsákban álldogáló leanderek közé.

Piroska asszony a virágok királynője volt. Az ő keze alatt a dús bácsi földből rózsák, tulipánok, büdöskék, körömkék, rozmaringok, székfűk, violák, citromfüvek, ánizsok s egyebek megszámlálhatatlan hadai fakadtak. Szépek és gyógyítók, hűsítők és illatosok. Még a pannonhalmi tudós barátok kolostorában sem nevelkedett annyi szép és okos növény, mint Buziáson. Ő maga is virág volt, dús muskátli talán. Pozsgás, erőteljes, illatos. Salamonnak kora szerint anyja lehetett volna, hiszen unokája volt a király keresztfia, ám arca piros és ránctalan, kék szeme huncutul csillogó, a főkötő alól kiomló szőke haja ősz szál nélküli. Keze, akár Szünadéné hercegnőé, kicsi és liliomalakú, de erős, és tenyere ugyanakkor kissé érdes a gyomlálástól, a naponta hervadó rózsafejek metszegetésétől. A király megölelgette, hangos csókokat cuppantott mind a két feszes orcájára. Ajelenetet Vid türelmetlenül szemlélte s még feszültebben hallgatta a király kérdéseit, melyek az asztal közepén elhelyezett hatalmas bokor citrommuskátlira vonatkoztak; a virága tényleg hitványka, de a levele, igen? Azt kell szétmorzsolni? De nem is kell bántani, mert illata így is érzik, valóban olyan üde, akár a frissen fölvágott citromé. És ez a rózsa, uram, itt a fal mellett, látod, kék a virága, láttál már kék rózsát? Soha. Picike ugyan a rózsácska, de kék. Az a fontos, hogy kevés nap érje. Legföljebb hajnalban, amikor gyönge még a napsugár.

Az ispán mielőbb államügyekról szeretett volna értekezni urával. Füléhez hajolni ismét, fölhívni figyelmét Géza legutóbbi üzelmire, s az új hercegnével, Szünadénével érkezett bizánci eunuchok cselvetés-technikájára meg hasonlókra. A féltékenység távol áll tőle; a rossz nyelvek szerint különben sem létezett számára olyan ár, amit ne adott volna meg a király kegyéért. Ha a király szemet vetne asszonyára, az neki csak javára válna. 0 az ilyesmit olybá vette, mint a paraszt, aki a gyönyörű búzaszemeket bedobja a sáros barázdába: rohadjanak el, csak teremjék meg számára gyümölcsüket.

Amikor a kékrózsa kérdés kimerülni látszott, azonnal elvágta a király

532