Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
kában egyetlen egy hiányosságban szenvedett. Abban, hogy őnéki nem létezett hibája egy sem. Ebben a felhőtlen örömben örökítette meg magát az új ezüstdénárján is. Anyja és felesége tiltakozása ellenére olyan figurát vésetett a verőtőre, amely szinte cigánykereket hány. Észlelte füllentését Aranyos Dávid herceg, sőt az uralkodói kíséretből soha el nem maradó jámbor Ernye meg a nagyokos Vid ispánok is, akik talán kevésbé a királyt, inkább egymást tartották szemmel. Még Opos eló'tt sem volt titok, ő pedig el sem hallgatta volna később, amikor szalonnát pirítottak a borház előtt és a híres decsi szagos fehér bort kortyolgatták hozzá. Ámde a jövőnek ebből a szépen elképzelt darabjából királya kitessékelte őt. Megkérte, hogy kísérje el az urakat a szekszárdi monostorba, ő kettesben akar időzni öccsével. Salamon első vitézének nyers őszintesége nélkül akarta élvezni a vidékies hazugság édességét. Például azt, hogy Dávid megkérdezi, mi hír a nagyvilágban, mi az ő koronás búja-baja, és akkor ő szépen, színesen kiteregetheti a részleteket a présház előtti gyöpre. Például Bratiszláv cseh herceg három év előtti támadását és dúlását Trencsényig, s az ő fényes visszavágását, a csehek bekerítését Almádnál. A füttyös nyilakat. Igen, a sasvári székelyek hadnagya helyett ő maga eregette a nyílzáport vezénylő füttyös vesszőket a katlanba szorult ellenségre. Utána pedig a csehországi nagy rablást, ahol ő az olomuci gróftól ezt a hatalmas rubingyűrűt zsákmányolta. Személyesen. Ezt. Bátor Opos csalódottan leintette legényét, hagyja a vaskeresztesi vörösbort az átalvetőben. Ezúttal elmarad a régóta tervbe vett bormérkőzés a herceggel.- Induljunk, ispán urak! Dávid műgonddal rendezgette a parazsat. Az olomuci csetepatéról szólván éppen Oposról esett volna szó. Persze melyik hadjárat múlt el az ő hőstette nélkül? Ott, Olomuc vára alatt, Opos legyőzte a gróf óriás termetű bajvívó lovagját, tettéről éneket is szereztek a legények. Lováról ledöntötte, aztán kézitusában, majd láncos buzogánnyal péppé verte. Salamon pedig élete első éles viadalában kopjával kiöklelte nyergéből a lovagja nyomában dicsőség után sündörgő grófot egy terebélyes diófa sátoros lombja alatt. A gróf Salamonnal egyívású kamaszlegény volt, ámde legföljebb hatarasznyi puffancs, széle-hossza egy. Vörös páncéljában leginkább katicabogárhoz hasonlított, még kicsi szarvacskákat is viselt a sisakján. Nagyot nyekkent szegényke, s magára maradván esze ágában sem volt gyalogos küzdelemhez kardot vonni. Domború páncélján kétségbeesetten billegett a hosszúszárú gazban, akár a fólfordított bogár. Kegyelemért könyörgött. Mutáló kamaszhangon élete váltságául ajánlotta a gyűrűt, ami értékesebb egész tartományánál. Salamon bal kezét öccse térdére tette, hogy jól látsszék a csoda: állítólag András apostol lecsöppent véréből keletkezett, amikor Urunk tanítványát Aegeas római helytartó Petrában a tízes számjegyet formázó keresztre fől- feszíttette, és a szent apostol három napig szenvedett Üdvözítőnk példájára. Ennek okáért metszette a míves a rubinba az andráskeresztet. A mi édesapánk védőszentjének gyűrűje ez. O, hogy örült volna neki! Dávid szokásos méla mosolyával tekintett rá, majd el a Sárköz nádasligetes, bíbices, halászsasos egű hatalmas síkságára, melynek látványát meg525
