Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
paszkodótól lihegő paripa kantárját, amíg a lovas lekászálódott róla. Mint valami beteg vagy sebesült. Alig állt a lábán. Dénes támogató kezét azonban ellökte, egyedül imbolygóit a palotába. Mintha leitta volna magát, vagy rettentő buzogánycsapás brongana a koponyájában. A lépcsőnél udvari bolondja, Uracs szaladt szolgálatkészen a segítségére. Salamon vaskesztyűs öklével úgy vágta mellbe a kicsi emberkét, hogy az a várudvarra nyekkent, s még napok múltán is vért hányt. A király kettesével vette a lépcsőfokokat. Dénes a király nyomában bedübörgő Oposhoz fordult. Miért maradt el a bosszú? Szép fia még kiterítve feküdt a vártemplomban a Szent Mihály lován. Anyja, három húga és nagyanyja siratták tegnap dél óta egy falat étel nélkül.- Mi lőtte urunkat? Opos gondosan csatlósának nyújtotta kopjáját, majd leszállóit lováról.- Megígérte... ő nem szokott... nincs olyan vitéz...- De van, bizony van - dörmögte Opos.- Kicsoda?- Egy valaki, egyetlen egy. - Opos személyesen vezette Murzát az istállóba, hogy kun süvegéből saját kezűleg mérjen neki abrakot. A süveg szakasztott mása volt a király fejrevalójának. A kulcsár a lovag nyomában sürgőit, s próbált valamit megtudni. Az udvari nép mind ott tolongott mögötte, a hangok morzsáira éhesen.- Ki lehet az? Ki? Csak nem maga László?- Látomása volt. Opos megmerítette a hombárban a süveget.-Angyalt látott...- Egy ilyen vitéz, mint a mi urunk!- Akkor két angyalt.- Ördög kellett legyen az, hiszen az igazság a mi oldalunkon van, urunk csak a magáét védi. Atyai jussát! Murza ropogtatta a zabot. Opos vállat vont.- Akkor ördögöt. 4. Salamon imája Salamon tombolt. Ha lett volna kardja, szétveri a lovagtermet. így tőrével csapkodott, hasogatta trónszéke kárpitját, s üvöltött:-Most kinek kegyelmezzek, Ernye ispán? Kit ölessek meg, Vid? Szóljatok, ha mertek! Elbújtatok mi? Tudom, hova vettétek be magatokat, de ott se menekültök előlem! Vaskesztyűjét az ólomkarikás ablakon keresztül kidobta a teremből, páncélját leszaggatta magáról, s szanaszét hajigálta-rugdosta a csörömpölő vasakat.- Meg fogom ölni őt is! Tőre hegye beletört a trón könyöklőjére szerkesztett bronzangyalba. A markolatot egy másik ablakba vágta s puszta kézzel rohant anyjára. Anasztázia anyakirálynő már értesült a különös és szerencsétlen párviadalról. Talán Judittal és Ernő őrgróffal is beszélhetett róla, mert hárman siettek a földúlt lovagterembe.- Ó kisfiam! Ó én szerencsétlen, fólséges kisfiam! - sikoltozta az anya- királyné. - Miért is nem hallgattál rám, miért annak a gonosz Vidnek a 522
