Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 1. szám - Tóth Gyula: Le beau Georges

az élethez, az élet biztosításához szükséges bátorság még szebb, még termékenyebb. 1945-ben: Nincs nagy kedvem az újságíróskodáshoz... valami inkább kedvem szerint való munkát végeznék. Attól tartok, hogy egyesek végül majd azt hiszik, hogy el akarom szippantani az orruk elől a pályát. Pedig fenébe a karrierrel. 1950: Alkibiadészt mindig száműzik. Saint Justhöz úgy kell közelíteni, hogy amint miniszter, nem citoyen többé, kevesebb, mint egy citoyen. Ez része a „személy” elleni nagyon jogos harcnak, a citoyen kell, hogy uralkodjék a személyiség felett. 1950: Fegyelemből mindent el tudok fogadni, csak azt nem, hogy birkát csináljanak belőlem. Rákosi börtönéből való szabadulása után: Már nem vagyok az, aki voltam. Nincs hazám, barátom, asszonyom, s ha van is, mit tehetek érte? A franciák, ha úgy adódik, kilépnek a pártból. Engem az vetett ki magából. Akik befogadnának, nem kellenek: ha ellenségei is ellenségeimnek, miért lennének barátaim? 1956-ból: 1950 őszén hazajöttem, mert még ennél és a rám váró sorsnál is elviselhetetlenebbnek éreztem, hogy a népi demokráciával szemben ellenséges nyilatkozatokkal vagy cselekedetekkel vásároljam meg személyi biztonságomat. Ez az igazság ügyemben. Edgar Morin írta: Szekeres könyvet akart írni az Egyén a Történelemmel szemben, s amelyet a történelem írt meg helyette. Húsz év kényszermunkára ítélték. Roger Vailland Szekeres nemességéről: nem megtagadni félelemből az emberről kialakult képet és azt a képet, amit magáról formál, még akkor sem, amikor már nem hiszi, hogy az ügy, amit szolgál, megérdemli, hogy szolgálják. Teljesen ingyenes. De ennek a nemességnek a híján az ember összetörik.

Felesége könyvében áll: Sz. Gy. egyik legmarkánsabb jellemvonása a fizikai és morális bátorsága volt. Egyik levelében így jellemezte tettét: Én aztán igazán elismételhetem a gascogni-i katona mondását: elborzadok a veszélytől, amelybe bátorságom sodort.

Magát Antigonéhoz hasonlította, aki választhatott az isteni és emberi törvény között. De mosolyogva azt is hozzátette kortársainak és utódainknak okulására: a boldog Antigonénak a naív Kreónnal volt dolga, neki azonban az atomkorszakbeli Berijával. „Az e helyzetben rejlő lélektani és erkölcsi problémák ábrázolására - ábrázolást mondok és nem megoldást, mert megoldásuk nincs, hacsak nem a halál, de a halálhoz is a szabadságnak bizonyos minimális mértéke kell - nemhogy az én szerény szellemi képességeim, de Dante, Dosztojevszkij és Edgar Poe egyesített tehetsége sem lenne elégséges.”

53