Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Kuthi Áron: Új progresszió előtt

Aztán 1990-ig minden kötetemben alkalmaztam ezt az alcímet, illetve ennek különböző variációit. Igazából ez akkor már ösztönösen posztmodern gesztus volt a részemről, de érdekes módon erre nem nagyon figyelt fel a szakma. Az avantgárdot anakronizmusnak tekintettem. A játék az volt, hogy mintegy megírom egy már létezett költő életművét, aki avantgárd költőként volt jelen, valamikor. „Mintha kissé kívülről, távolról szemlélném mindazt, amit létrehoztam, vagy amit majdan létrehozok. Egy lehetséges életmű lehetséges darabjai ezek a munkák, azé az alkotóé, aki az alkotói folyamat kezdetét és végét, illetve a megtett utat már előre, egyben és egészében szeretné látni” - írtam 1988-ban A jelentés nélküli hangsor című kötetem fülszövegében. Tehát avantgárd korszakom is csak egy posztmodern szerepjáték volt már a nyolcvanas években? Lehetséges. Az újjászületésnek több fázisa lejátszódott a szerepjátszásaim során, de negyvenévesen teljesen új pályát kezdek. Eddig az előre tudott életművemet építettem, és 1994-ben, mikor megjelent a válogatott verseim gyűjteménye, A tenger dicsérete, azt éreztem, hogy valaminek vége, és valóban nem tudtam, hogyan tovább. Mostanában pedig az a boldog tudat fog el, hogy mindent újrakezdhetek, most újból megcsinálhatok mindent. Fantasztikus öröm, hogy mindenféle irányba elindulhatok, fontosnak mondható munkákat magam mögött tudva.- Most más variációkat próbálhat ki, újabb utakat járhat be, mintha Tamkó Sirató hőse lenne, aki visszatért a kiindulóponthoz.-Jó a hasonlat, mert tulajdonképpen életműveket írok, amelyek az életem visszatérő momentumaiból építkeznek. De mégsem azzal foglalkozom, hogy mit hagytam hátra, hanem mint a felfelé haladó spirál egy másik szintjén, újrafogalmazok dolgokat, vagy újrakezdek építkezni. A spirál egy újabb körében valaki másnak az életművét hozom létre. Sok teljes embert kívánó irodalmi tevékenységbe kezdtem. Például Queneau Százezer milliárd versét akarom lefordítani, ami önmagában is hihetetlen feladat, aztán Seymour Glass és Annette Labelle köteteit akarom megjelentetni. Folytatni akarom a variációs verseim sorozatát is, lassan ezek is kötetté szerveződnek.- Sokszor elhangzik, nem titok, hogy az irodalmi élet nagyon megosztott. A szakma mennyire tolerálja ezt az alkotói sokszínűséget?- Szeretem az irodalmat, szeretem az irodalmi életet. Ebben érzem otthon magam. Vannak körök, amelyek maguknak vindikálják a posztmodernséget, vannak amelyek sokszor előítéletekkel közelednek egy-egy szerzőhöz. Én azt gondolom, hogy az egész kor posztmodern, és már ezen is túl vagyunk. Várjuk a kétezredik évet, valami várakozás van bennünk, valami kivárás. Lehetséges, hogy lesz új progresszió, én azt gondolom, hogy valóban lesz. A dolgok logikája szerint lesz, vagy már itt is van. Akkor ezek a szerepjátékok talán már nem lesznek igazán érdekesek. Engem azonban mindez nem érdekel. És nem érdekel a hovatartozás sem. Mert az egész magyar irodalomhoz tartozom. A teremtés, az alkotás lehetősége pedig, valamint a független létezés sokkal izgalmasabb.

477