Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Kuthi Áron: Új progresszió előtt
nem szeretem a skatulyázásokat. Kétségtelen tény, hogy ezek az évek, a nyolcvanas évek, és a JAK-füzetek ezen korszaka elsősorban az avantgárd gondolkodás jegyében telt, ezt mintegy jelképesen zárta le az az antológia, amelynek én voltam az egyik szerkesztője, és amely Médium-Art címmel jelent meg 1990-ben. Korábban, még a nyolcvanas évek elején alakítottunk egy művészeti csoportot, TérKépVers elnevezéssel, és annak is volt kiadványa. 1987- ben egy vizuális költészeti kiállítás nyomán a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is megjelent egy katalógusa a vizuális versekről, kép-versIvers-kép címmel. Aztán 1995-ben következett a Viz(U)állásjelentés, amely a fiatalabb nemzedéket szólaltatta meg. 1997-ben a Médium-Art Stúdió is szervezett egy vizuális költészeti kiállítást, ennek anyagát a Jelenlétben publikáltuk. Végül tavaly jelent meg a Vizuális költészet Magyarországon című antológia, amely az eddigiek összefoglalása. Valóban, mindegyik kiadványhoz van közöm, az elmúlt két évtizedben sokféle módon kapcsolódtam a hazai képvers-irodalomhoz.-Verseiben nem az igék, hanem a főnevek egymáshoz való viszonya teremti meg a dinamikát, a feszültséget. Igék nélkül lehet verset írni?- Jó megfigyelésnek tartom, amit mond, valóban igékben szegény a költészetem, erre nem is olyan régen hívta fel egy közeli barátom a figyelmemet. Nos, ez nem tudatos választás. Nyilván valahogy a mozgás érzete hiányzik mindabból, amit az utóbbi időben meg akarok fogalmazni, a mozgás perspektívája talán nincs benne ezekben a munkákban. Bár ez is változni fog, azt gondolom.- Mi a hozama ennek a közel két évtizednek?- A kérdés az, kell-e, hogy hozama legyen? Nincs hozama, nem tudok hozamról beszámolni. Folyamatokat tudok leírni, jellemezni. Annak idején az avantgárd a lázadást jelentette a népfrontos irodalommal szemben, a pluralizmus hiányával szemben. Ezzel jeleztük azt, hogy mi valami mást akarunk. Akkoriban azok is avantgárdként léptek fel például a Ver/s/ziók- ban, akik akkor sem voltak igazán avantgárdnak tekinthetők. Ma egy sokszínűbb irodalmi, művészeti, társadalmi közegben már mindenki a saját világát alakítja.- Az írás a kép ősiségéből levezetődött jel, és néha újra képpé akar válni. Nem veszíti-e el ezzel valami lényegi tulajdonságát?-A képversek tagadják a linearitást. A vizuális költészet hívei a befogadás és értelmezés sokféleségét hirdetik. Az új képi világban az lenne a legkézenfekvőbb, hogy spontán módon olyan szövegek szülessenek, amelyek erre a virtuális világra építkeznek. Amerikában hallgattam egy - a hipertextuális irodalom jövőjéről szóló - előadást, melyben csupán a legfontosabb kérdésre nem kaphattam választ. Mert mi is az a Jiiperszöveg’? Nem tudunk rá igazán válaszolni. Úgy gondolom, hogy amiről mostanában beszélnek, már régebben is létezett. Hadd hivatkozzak Raymond Queneau híres munkájára, a Százezer milliárd vers című könyvre. Queneau csinált tíz alapszonettet, aztán soronként felvágta azokat, könyvbe szerkesztette, és most mi magunk válogathatjuk ki saját költeményeinket. A lehetőségek száma majdnem végtelen. A számítógépen ez a fajta behelyettesítés még egyszerűbb. De az irodalomban majdan bekövetkező progresszió nem ilyen jellegű lesz. Ahatárok inkább bennünk vannak. A világ azt mutatja, hogy e félelmetes lehetőségek helyett a mű 474
