Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Vathy Zsuzsa: Kalandregény
Mellúszás, hátúszás, egy kis vízitorna, Akáciusz örül, milyen jól esett, testilelki öröm és megkönnyebbülés ez a mozgás, bár gyakrabban jönne, már menne ki, amikor látja, hogy megérkeztek kedvencei, a kisegítő iskolások. Ha valaki így nem értené: a gyogyósok. Arról lehet felismerni őket, hogy gyámoltalanul, mindig egymás mögött, és egymáshoz túl közel mennek. Van köztük nagy, kövér lány, és keskeny arcú, szakállas fiú, tátott szájú, idősebb fiú és egy tizenkét-tizenhárom éves kislány, aki mindig nevet. Most nem a férfi tanárjuk hozta őket, egy fiatal, szőke tanító néni jött velük. A tanítónő törölközőt csavar a derekára, leül a medence szélére. Minden gyerekre rámosolyog, a kezével mutatja nekik, mit akar, hogy ússzál, hogy gyere vissza, vagy, hogy jó volt. A gyerekek közös tulajdonsága, ezt is megfigyelte Akáciusz, hogy nem tudnak érthetően beszélni. Az egyik csak nevet, a másik morog, a harmadiknak mindig nyitva van a szája és ha mondani akar valamit, a nyelvét forgatja. Legalább ketten jól úsznak közülük, a többiek örökké tanulnak. A tanító nénit valamennyien megbűvölten nézik. 0 ül a medence szélén, a derekán törölközővel és mosolyog. Olyan kedvesen mosolyog, hogy Akáciusz inkább háton úszik, csak tovább lássa. A tanító néni tudja, hogy a gyerekek nézik, de azt nem, hogy mások is. Angyal, gondolja Akáciusz, a szépség és kedvesség angyala. Szívesen lenne kisegítő iskolás, nemcsak egy napra, akár egy hónapra is, csakhogy a szép tanító néni közelében lehessen. Mellé ülne az ebédlőben, elkísérné a többi gyerekkel együtt a tanító nénit a vécére, addig nem nyugodna, amíg egyszer ölébe nem hajtaná a fejét, és minden éjszaka vele álmodna. A vízköpő alatt, ahol ki-ki a derekát, nyakát szokta kúrálni, a közülük való legidősebb fiú ül. Tekintélye lehet, mert önállóan úszhat, mozoghat, a többiektől távol is mehet. Mikor meglátja Akáciuszt a vízben feléje közeledni, megvárja, míg odaér hozzá, azután kezet nyújt neki. Közel ülő, két boldog szeme azt mondja: mi, felnőtt emberek, üdvözöljük egymást. Fogjunk kezet egymással. - Beszélni ő sem tud, artikulátlan hangok jönnek ki a torkán, de a szeme mindig ugyanazt mondja. Amikor Akáciusz visszaér hozzá, újra kezet ráz vele. Hősünk megint megfogadja, hogy ezentúl gyakrabban jár úszni, egy héten legalább kétszer, ha tud, háromszor, ha örömét is találja benne, jól esik és egészséges is, mi oka rá, hogy nem jön gyakrabban? És nem cserél uszodát sem, marad ebben, bár vannak ennél sokkal jobbak, de ha elmenne innét, ezeket a kedves gyerekeket és a tanítónőjüket soha többet nem láthatná. Zuhanyozás és öltözködés közben, ki tudja, miért éppen ekkor, érzelmes levelet fogalmaz a T. világra (Túlvilág) apjának. Kedves Apám! Milyen komolyan tudtad mondani „nem lesz belőle énekes halott”. Arra is emlékszem, hogy elég sokszor mondtad. Eszünkbe se jutott más jelentést keresni a mondatban, mint hogy nem lesz énekes a halott, és biztos vagyok benne, te sem tudtad, mit jelent az énekes halott azon kívül, amit gondolsz, hogy nagybátyánk sose fog leszokni az ivásról, csak fogadkozik; a szomszédunk sosem fogja megadni a kölcsön kért tíz forintot, csak mondja; hogy Sz. Pista barátod és segítséged tíz éve ígéri, hogy leteszi az utolsó vizsgáját és megszerzi a diplomát, nem teszi le soha. Nekünk, gyerekeknek az énekes halott azt jelentette, adva egy halott, akit visznek a temetőbe, ő meg útközben felül és énekelni kezd, elénekli, mondjuk, hogy ,A szántói lipisen-laposon, leesett a 450
