Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Pomogáts Béla: A társadalombírálattól a mitológikus létregényekig
országlakosok közösségével (amelybe természetesen a magyarságon kívül más etnikumok is beletartoztak) és ezen keresztül a keresztény „univerzitással” azonosult. Julianus keleti utazásának érlelődő szándékát és ennek minden akadályt leküzdő véghezvitelét is a vallásos hit eszményeivel támasztotta alá. „Nem valószínű - mondta Kodolányi Julián barát jubilál című megemlékezésében hogy valami tudatos nemzeti érzés hajtotta volna őket. A középkorban a nagy katolikus közösség gondolata hevítette az embereket, s nem az emberiséget részekre tagoló nemzeti eszme. De éppen mert a magyarságban igen erős történelmi tudat élt - különösen akkoriban a lelkes szerzetesek nyilván nemcsak egy-két pogány törzs megtérítését tervezték, hanem hangsúlyozottan egy-két magyar törzs megtérítését is!” A volgai misszió szervezőit és végrehajtóit a keresztény egyetemesség eszméje lelkesítette, ugyanakkor az ország messze tekintő történelmi érdeke, amelyet az Árpádházi uralkodók külpolitikájának hagyománya sugallt. A fiatal magyar államnak ugyanis szüntelenül több fronton kellett küzdelmet folytatnia, részben a német császári terjeszkedéssel, részben a keletről érkező barbár népek - besenyők, kunok, tatárok - támadásaival szemben. E szüntelen küzdelem a viszonylag kicsiny népesség állandó kiegészítését, felfrissítését követelte, ez a politikai kényszerűség indokolta a besenyők és kunok befogadását, és ez játszott szerepet a keleten rekedt magyarok iránt támadt érdeklődés kibontakozásában. Erre a politikai kényszerűségre utal Béla ifjabbik király és Julianus barát regénybeli megbeszélése: .Julianus - olvassuk - tisztában volt a király szándékaival. Tudta, nemcsak a keresztény hívők seregét akarja térítéssel gyarapítani, hanem az ország magyarságáét is a betelepítéssel. Világos volt előtte, hogy Szent István példáját kívánja követni. Ahogy az első király megtérítette az új haza népét, úgy kívánja megtéríteni ő a régi hazáét. De még mint katona is a szent király nyomdokain járt. Mert kívánhatott volna-e hívebb, keményebb, harcratermettebb sereget, mint Magna Hungária népének serege?” A keresztény egyetemesség és az ország (a nemzet) érdeke természetes módon fonódott össze egymással, és noha Kodolányi ügyelt arra, hogy anakronisztikus eszmék ne bontsák meg művének eszmetörténeti hitelességét, kétségtelenül erősebben hangsúlyozta Julianus nemzeti hivatástudatát. A regény eszmei szerkezetének ezek a hangsúlyai a korhoz (vagyis a harmincas évekhez) kötött írói mondanivaló határozott kifejtését szolgálták, azaz Kodolányi nemzet- és társadalompolitikai nézeteinek adtak hangot. A Julianus barát - miként az író egy 1935-ös nyilatkozata (Kertész Dávid: Egy író, aki „visszavonult” a tatárjárás korába. Beszélgetés Kodolányi Jánossal. Szabadság 1935. augusztus 11.) leszögezte -, a magyar nép történetének válságos szakaszán kereste a nemzetre leső veszélyek ellenszerét. Kodolányi két veszélyt látott a magyarság számára: a kelet felől támadó szovjet kommunizmust és a nyugatról fenyegető nagynémet terjeszkedést. Regényében mindkét veszedelmet példázatos módon jelenítette meg, midőn a Magna Hungáriát elsöprő tatárokról és a IV. Béla terveit szüntelenül elgáncsoló német császári politikáról képet adott. Minthogy a nyilatkozatnak az a része, amely éppen a Magyarországot fenyegető szovjet veszedelemmel foglalkozik, korábban, bizonyára nem véletlenül, elkerülte a kutatók figyelmét, ezúton idézem fel a régi újságlapokon 421
