Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4.szám - Gyeginszky Balázs: Kleist, Nietzsche és (a) Prügelknabe

szerző nyíltan és tudatosan készült ennek a transzformációs kisprózának az elkészítésére: Drago Jancar írása mészölyi relációban is elhelyezhető,

amolyan átlelkesített kamerálás. A Film mellett van, innen vagy túl rajta. Keményebb és enyhébb. (...) adott egy ötletet... Megcsinálom, ámbár nyáréjszaka lesz benne (Jancarnál tél van és hóvihar, Gy. B. ), továbbá - szerencsére! - az alkalmazandó kameraeszköz is más.” (Műhelyvallomás. Somogy, 1997/2) Mindenképpen fojtott légkörű, vaskosan rusztikus környezetbe helyezett cselekményű szöveg ez, amelynek nehézjáratú erotikája kísértetiesen megrázó humorral ötvöződik.

Az alcím: (A tudósító tárcájából) jelzés érdekes szituáltságot ad a Hamis hold-nak. Az első ciklus egészére utal, amennyiben az Áthozatok a Kis Piszkosból ciklusfelirat átfogó gondolati keretében létesülő, tréfás és virtuális nevű napilap összefüggését eleveníti fel. Ez az alcím még két másik itt szereplő írást fémjelez, ugyanilyen céllal. A Numera rasa és Az eltűnt gavallér közül az első a zártabb, látványosan lekerekített szerkesztésű ún. „szabályos novella” kategóriájába tartozik, tartalmilag pedig - akárcsak a ciklus többi része - Zsávolya Zoltán szülőföldjét (a Szigetköz, a Rábaköz és a Hanság vidékét) idézi. Valamiféle napilaphoz, tudósítóhoz természetesen mindössze annyiban lehet köze, hogy mintegy saját ,korábbi”, feltételezhetően tárca-jellegű változatának fikcionális átiratát nyújtja. A második azonban „valóságos” tárca, minthogy terjedelmileg összesen három oldalt tesz ki, igaz: nyelvezete-fel- építése jóval sűrűbb és összetettebb egy átlagos tárcáénál.

Az idáig tárgyalt három „tárca-származék” távoli-külsődleges utalásánál jóval közvetlenebbül szerepelteti a Kis Piszkos-1, ezt a szerzőnek nyilvánvalóan (már reális mintaként is, ha van ilyen) nagyon kedves, épp ezért tréfás bensőségességgel és gúnnyal elnevezett fikciós napilapot az Áthozatok... ciklus többi elbeszélése. Ezekben rendszerint úgy kap szerepet az újság, hogy az elbeszélő az abban megjelent korábbi cikk(ek) tartalmi hálójába bonyolódva vitázik a felmerülő témákhoz kapcsolódó, pontatlannak vagy dezinformatív- nak mondott vélekedésekkel és híradásokkal, miközben kontrasztív elbeszélésmunkája segítségével helyreállítani igyekszik az általa hitelesnek/valósnak feltüntetett történetet.

Erre az építkezésmódra markáns példát ad a kötetet nyitó írás. A duplum sötétje még a fent említett Numera rasa-nál is „szabályosabb” novella: végletesen zárt, magába forduló cselekménnyel és narrációs szerkezettel rendelkezik, refrénszerű motívumismétlések, gondolati ritmus-váltások és témavisszatérések találhatók benne. A címben nevesített megkettőződés több szinten is érvényesül szövegében, a jó és a rossz, a bűn és az igazságszolgáltatás, az emberség és az embertelenség tartalmi oppozícióiban, azután a tényleges történet és a narrációt szolgáló kerettörténet összefüggésrendszerében meg szétszálazódásában, de - és ez a megoldás szinte már Zsávolya gyakran sokkoló hatású írásmódjának emblémája lehet - a mű végére az is nyilvánvalóvá válik, hogy a látszólagos „főtörténet”, a Bakallár Helli/Tókai Imre vonulat valójában inkább mindössze „fedőtörténete” az igazán kardinálissá váló, explicite csak a narratív keretben felvillanó mondandónak; mégpedig egy házasság kilátástalanná válásának, magyarán: egy idősödő, gyermektelen emberpár visszafordíthatatlan elreménytelenedésének. Mataticsné, a házmester, és ura, a „köszörűgyárban” dolgozó Matatics Dezső, ez a tragikomikus csen410