Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4.szám - Csík István: Ötvennel
CHAK ISTVÁN • • Otvennel ÜNNEPI J3RUMMOGÁS” SIMÉNFALVY LAJOS AASE-DÍJAS SZÍNMŰVÉSSZEL- Akkor most interjú ?- Dehogy is! Még képes leszel megírni! Beszélgessünk...- S ezért vagy morózus?- Ugyan! Csak... Tudod, abszolút nem irigylem a mai fiatal színésztársadalmat, mert nem látom azt, hogy lenne komolyabb perspektívájuk. S egyáltalán: az egész magyar színjátszásnak a terítése úgy néz ki, hogy van kb. harminc ember, a többi csak ilyen „munkás”. Az én koromban, amikor elkezdtem a pályát - mondhatnám azt, nyolcvan-kilencven százalékban -, mindenki előtt állt egy bizonyos fajta perspektíva, és csak tóle függött, hogy hol köt ki, és hová jut. Én félek, hogy ez most nem így van. A legkevésbé tólük függ, hogy hová jutnak. Azért aggódom nagyon, mert egy kicsit háttérbe szorult a rátermettség és a tehetség.- Szerettem volna egyébként is kérdezni tőled: meglátásod szerint színésznek lenni hivatás vagy mesterség? Vagy egy köztes állapot?- Színésznek lenni hivatás - mindenképpen hivatás -, ami aztán egy bizonyos idó' után mesterséggé is válik. Vannak, akik ezt a mesterséget igen magas fokra tudják fokozni, vannak akik középfokra. Az alsó fokot azért nem mondom, mert az ne is menjen színésznek. Mindenképpen hivatás, mert ha nem lenne, azokon a hullámvölgyeken keresztülmenni nem tudna, ha ő ebben nem hisz. Nem lehet csak mesterségféle-képpen űzni, mert akkor lélektelen, nem igazi: álművészetet hoz létre. Szóval, mindenképpen hivatás. De ugyanakkor - legalábbis én az ötven év távlatában tapasztaltam -, az igazán nagy tehetség - Latinovitsok, Őze Lajosok - elég ritka madár, de - zömében - a színésztársadalom - rossz kifejezéssel élve! - iparos, akik nagyon jól megtanulták a mesterségüket, aztán ha tehetségesek még plussz, az nem olyan nagy baj. Találkoztam olyanokkal, akiknek kisujjukban van a mesterség, s azzal mindent meg tudtak oldani. Még azt is elhitetik, hogy ók ezt érzik!- Egy pillanatra térjünk még vissza a fiatalokra: milyen értelemben érzed veszélyeztetve az ő pályakezdésüket?- Abban az értelemben, hogy mostan nagyon ki vannak szolgáltatva az adott vezetőknek, rendezőknek, és zömében - úgy veszem észre - nem munkatársak a színészek, hanem csak eszközök az ő kezükben, az ő elgondolásukban. És ezek az elgondolások nem mindig jók. Rendezó'centrikusság van, nem egy színész-rendező munkatársi viszony. Ez megnyilatkozik darabválasztásban, szereposztásban, szemléletben. Szóval, az ellenállása a színész392
