Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Vörös Júlia: A költő lánglelke nyomában

hogy kiolvashatjuk a párkapcsolati betűpárból: Júlia igyekszik illedelmesen elfojtani érzelmeit, azonban a legfontosabb számára, hogy a környezet mit szól a társhoz, a jövendőbelijéről milyen véleményt alakít ki. Említettük már ennek a kapcsolatnak a minőségét Petőfinek egy később keletkezett kézírásával kapcsolatban: a költő' visszahúzódó magatartását, az udvarlás kerülését, Júlia erőszakosnak fogalmazható ragaszkodását, ráakaszkodását Petőfire. Az imént állapítottuk meg, hogy Júliának fontos volt a külvilág véleménye a társáról. Még előbb jellemeztük írása alapján az elképzeléseibe makacsul ragaszkodó, a szürkeségből az ismertségbe kitörni vágyó, tudatos várkisasszonyt. Igazoltuk tehát Hatvány Lajos nem közkeletű vélekedését ezzel kapcsolatban: a neves kutató szerint Júlia a nemzet költőjének hírnevébe kapaszkodott.

Petőfi, a befolyásokat nem tűrő és nyughatatlan ember nehezen viselhette el Júlia erőszakos, követelőző ragaszkodását. Jóslás távol áll a grafológustól, valószínűsíteni azonban lehet személyiségjegyek alapján a jövőre vonatkozóan. Az írásból megállapított személyiségjegyek olyan tények, amelyek komolyabb tévedés lehetőségét kizárják. Nyugodtan leszögezhető, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia különbözősége nem sokáig viselte volna el a köteléket, amely összebilincselte Őket egy boldogtalan életszakaszban. Boldogtalan életszakaszt említettünk, de itt pontosabban a körülmények szerencsétlennek mondható összejátszásáról, véletlen találkozásáról van szó. A költő kötődési pontot keresett volna ebben az időszakban, biztonságra vágyott. Ezért szeretett volna nősülni. De minden idegszálával a népet szolgálta, még akkor is, ha társat keresett hozzá. Júlia viszont az erdődi magányából akart kitörni. Rámenőssége Petőfi számára megtévesztő lehetett. Nem tudhatta, hogy az erdődi vár úrhölgye nem lát, nem láthat túl saját világán, nem az ő lelkét, hanem csak hírnevét érzékelheti a jószágigazgató lánya. Petőfi a világ ridegségét tapasztalta eddig, nem volt kellő érzéke hozzá, hogy lássa, Júlia nem lesz alkalmas ővele száguldani egy eszméért. Júlia nem ismerhette, nem érthette Petőfi lángoló lelkét.

Egy nyomozás végén

Valóban nyomozást végeztünk, Petőfit kerestük az írásvonalak mentén. A munkánk eredményeként megszületett az a hús-vér ember, aki százötven évvel ezelőtt vívta csatáját a hétköznapokban. Kemény harc jutott neki, olyan feladat méretett rá, amelyre származása révén elhivatottsága volt, ugyanakkor küldetésének teljesítéséhez mégsem volt kellőképpen felvértezve a nehézségek, a buktatók jó megoldására. Mérlegelés nélkül kockáztatott, nem számolt a következményekkel. Persze az vita tárgya lehet, hogy abban a korban mennyire lett volna helye a józan fontolgatásnak, hiszen a társadalmi változások egymás után adták fel a kérdést, kihívón cselekvésre sarkalltak.

Egy megfontolt, önmagát állandóan kontroll alatt tartó, felesleges kockázatot nem vállaló költő valószínű, hogy elkerülhette volna egyéni tragédiáját, de akkor már nem Petőfivel állnánk szemben. Költészetének értékelése az irodalomtörténészek dolga, nem jelenlegi feladatunk. Személyiségének boncolgatását viszont vállaltuk, és megállapíthatjuk, hogy egyéniségének varázsát, másfél évszázad távolából visszatekintve is, vakmerőségbe torkolló kockáztatóképessége adja. Igaz, hogy mindez igen sok kudarcélménybe vitte,

316