Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Fehérvári Győző: Az észt irodalom története

Enn Vetemaaé (1936) és Mats Traaté (1936) pedig a kisregényt tette uralkodó műfajjá a prózában. Ezt a tendenciát eró'sítette az is, hogy a később történelmi nagyregényeivel világhírűvé vált Jaan Kross szintén monológ formájú kisregényekkel szerzett magának tekintélyt a prózairodalomban. Az új nemzedék tagjai a lírát is gyökeresen megújították. Paul-Eerik Rummo (1942), Hando Runnel (1938), Juhan Viiding (1948-1995), Jaan Kaplinski (1942), Viivi Luik (1946) más és más gyökerű, formai megoldásaiban szinte teljességgel különböző-Runnel például a játékos, kötött formák, Rummo a szabad vers mestere - szuggesztív, nagy holdudvara versei az észt líra egészére is hatottak, s napjainkra kerek életművekké formálódtak. Aligha véletlen, hogy Európa- szerte az új nemzedék műveivel vett nagyobb lendületet mind az észt próza, mind a líra fordítása. A hatvanas-nyolcvanas években főként az irodalom jelezte a világnak az észt kultúra s vele az észt nép létét, s a nemzettudat fenntartásában - csakúgy mint egész története folyamán - szinte elévülhetetlen érdemeket szerzett. A költők, írók java akarva-akaratlanul egy személyben politikussá is vált, s a nyolcvanas évek második felében aktív szerepet játszott az észt állami szuverenitás visszaszerzésében. A kilencvenes években a piacgazdaság építésének folyamatában, az információs forradalom közepette az irodalom - egyelőre úgy tűnik - nehezen találja meg a maga helyét. Szerepének átértékelődése, s részben a világszerte divatossá vált posztmodern irányzat hatása következtében az ifjabb nemzedékek már elsősorban az individuum szempontjából szemlélik a világot. A prózaírók érdeklődésének középpontjában főként a férfi és nő kapcsolatának meglehetősen szabados ábrázolása áll, és a legifjabb költőgenerációk költészetében is alig- alig látszik jelenlévőnek az Észtország központú metaforikus líra.