Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Szathmári István: Óra, Idő
SZATHMÁRI ISTVÁN Ora, Idő Néztem a fitos orrát, majdnem profilból, ott állt a folyosón, szinte rátapadva az ablakra, majd hirtelen a kupé felé nézett, közben robogott ez a ronda vonat a nedves, párás délben, és olyan jó volt látni, hogy cigarettázik, elszántan, megérdemelten, rövid, fekete haja egyszerű, és az apró mellek sem rezegtek a sötét póló alatt, szép szemüvege nem csillogott, nyugalomként tárult elém, miközben rohantak a fák és a bokrok, a sárga dűlőutak, a pici állatok a seszínű mezó'n, és az a pár összeomlott ház, óvatosan szemléltem mindent, ettől, ettől az úttól féltem nagyon, a három vagy négy keserves órától, ahogy egyedül ülök a fülkében, és a színehagyott, rámás képek kopognak a fejem fölött, és olyan rossz szagú lesz minden, és az arcom majd izzik, és akkor gondolkodni kell, kutakodni rég elfeledett emlékek között, és visszavisszatérni arra, ahogyan láttam a pici szobában, utoljára talán, bizony, és hogy mozgott a szája, és mintha látott is volna engem, lesz időm, még annyi, de annyi, szuggeráltam, és az üveg után nyúltam, nem érdekelt, hogy másképpen kéne, ez volt az első kora reggel, amikor megtudtam a hírt, a rokon férfi hozta, biztosan nem örült a hajnali küldetésnek, mondtam, ülj le, csak egy percre, kérlek, nem, mondta, tudom, tudom, ilyenkor nehéz, kinyitotta az ablakot, követtem egy ideig távolodó alakját, a kockaég beton volt fölöttem, rosszul aludtam az éjjel, fel kellett kelnem többször is, a szomszéd kint állt a körfolyosón éjszaka is, meg az ablaknyitás után, Józsi, mondtam neki, meghalt az anyám, tényleg, mondta, és hosszasan nézett, és akkor ez nekem olyan jólesett, majd az üveg után nyúltam, régi, elfeledett konyak, de azért pohárból ittam, hátha így kevesebb, kevesebb lesz, utazol, ugye, így a Józsi később, utazom, igen, az a három vagy négy keserves óra, ettől féltem én, de a vonaton a finom arcot néztem, a felszálló füstöt, a lebbenékeny semmit, meg hogy belenyúlt a zsebbe, és a keze ott maradt. Beállók a rózsa alá, mondtam még a Józsinak, és furcsán a velencei gondolák jutottak az eszembe, pedig sohase ültem ilyenben, Józsi másnapos volt, máshónapos, máséves, zuhanyozz, mondta, jó az, igen, fölszakadni látszott az ég, kutya vonyított a földszinti lakásban, öreg, idős asszonyok totyogtak partvissal a kezükben a hátsó udvar felé, álltam hosszú, hosszú ideig a rózsa alatt, szétolvadok, akárha szétolvadnék, szétmállnék a meleg vízben, igaza van a Józsinak, igaza, pedig haragszom rá, nem ismer törvényt, szabályt, teszi azt, amihez kedve van, légyen szombat, vasárnap, éjfél, délután, akkora hangszórói vannak, kisebbfajta szekrény, amikor idejöttem, mondta is, két sör között, kinyithatod, beléphetsz, szabad, neked szabad, és röhögött, a zene a mindene, otthagyta az asszony, szenved miatta még most is, képzeld, mondta sokszor, 13
