Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Bokányi Péter: Lehet szeretni

nak. Az irodalom mainapság nem szívesen nyúl az emberi létezés végső, nagy kérdéseihez (ld. boldogság kérdése, szeretet) mivel úgy véli, e témákban benne rejlik a túlírtság, illetve a giccs lehetősége. Egy árva kisgyermek történetét nagyon nehéz úgy elmondani, hogy az valóban hasson: kísért a hatásvadász érzelgősség, illetve a hitelességre törekvő „tudományos”, „irodalmiatlan” tényszerűség is. Kálnay Adélnak sikerül az e kettő között húzódó keskeny mezsgyén járnia úgy, hogy szövegei hitelesek, ugyanakkor mélyen érzőek. Hőseit nem kívülről láttatja, nem igyekszik formálni olvasóinak véleményét. A tipikus Kálnay-hős nem tesz egyebet, mint hogy távolba révedő tekintettel, kezét tehetetlenül ölébe ejtve beszél önmagáról. Ez a belső, lélektani ar- tikuláltság (ami az írónő korábbi írásaitól sem állt távol) hitelesít, teszi valódivá, ugyanakkor valóban a lélekre hatóvá a történeteket; azt, hogy a megjelenített sorsok vannak, részei a hétköznapoknak - ahogy létezik a problémáknak a legősibb, leghétköznapibb megoldása is: a szeretet. Nem a SZERETET, a pátosszal teli, hanem az a csupa kisbetűs, ami állítólag mindannyiunkban megvan. S ezt végiggondolva talán nem is olyan nagy az az ambíció, ahogy ezt dolgozatunk elején hittük. Nem akarnak világmegváltóvá lenni Kálnay Adél írásai - illetve csak annyiban, hogy felmutatják a normális emberi élet egy, mindenki számára eleve adott feltételét.

A vélemények, amik Kálnay Adél korábbi köteteinek mentén megjelentek, egyetértettek abban, hogy az írónő érdekes színfoltja a kortárs magyar prózának. Úgy hisszük, hogy az Örökség című kötet bizonyítja, hogy immár nem pusztán színfoltról, de markáns, értékes jelenségről beszélhetünk. Kálnay Adélt az Örökség című kötet végképp íróvá avatja. Csak igazi író képes ilyen lenyűgöző fegyelemre, ahogy az írónő anyagát kezeli. Tudja kontrollálni érzéseit akkor is, amikor ezt nem könnyű, racionálisan alkotni akkor, amikor óhatatlanul előtolulnak az érzések (pld. Egyetlen hely a földön, Csak számolni háromig, Hazatalálni című írások). Alig vállal szerepet az írásokban: véleményt nem nyilvánít, tulajdonképpen csak a lejegyző szerepét vállalja - ugyanakkor, mindenütt jelenlevőként mégis megnyilatkozik. Részint azáltal, hogy írásait mindenütt kíséri az a - korábbi köteteiből már ismert „kálnays” atmoszféra, a sajátos, visszafogottan lírai hangulat; s azáltal, hogy képes meglátni ezeket az ábrázolt életeket, át tudja gondolni a látottak következményeit, s meg tudja írni a történeteket úgy, hogy azok olvasóik számára is valóságos, maradandó élményt képesek nyújtani.

(Kortárs Kiadó, 1999)

1092