Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Lagzi István: Magyarországi lengyel menekültek
III. A munkavégzés néhány kérdése A háború végéig Magyarországon maradt lengyelek jelentős része munkát vállalt.30 Sokan a mezőgazdaságban (uradalmakban, egyéni gazdáknál), erdő- gazdaságokban találtak elfoglaltságot. A munkaerőhiány miatt a lengyel katonai internáltakból 1940-ben mezőgazdasági munkásosztagokat szerveztek. A legénységnek - felemelt zsold ellenében - és az altiszteknek kötelezővé tették a munkavégzést. A tisztek szabadon választhatták meg tevékenységi területüket (sokan éppen ezért nem is vállaltak munkát). 1940 nyarán 67 lengyel mezőgazdasági munkásszakasz keretében összesen 2010 személy különböző gazdaságokban dolgozott. A magyar munkavállalók érdekeinek veszélyeztetése nélkül - vidékenként kialakult szokásos munkabér ellenében - a 30 kataszteri holdnál kisebb földterülettel rendelkező parasztok és bérlők (katonai szolgálat miatt eltartó nélkül maradt családok) részére is lehetővé tették a lengyel katonák alkalmazását. A források szerint a lengyel mezőgazdasági munkásszakaszok, munkásszázadok megszervezésével elsősorban a közép- és nagybirtokosok munkaerőgondjainak csökkentését kívánták elérni. 1940 végétől az iparban is egyre több menekült elhelyezkedésére nyílott lehetőség. 1941 közepétől állami szolgálatban is találunk menekülteket. Az ipar területén kezdetben a segéd- és szakmunkások elhelyezésére nyílott lehetőség. Majd lengyel technikusok, mérnökök, egyetemi, főiskolai végzettségű szakemberek is munkát találtak. Az Iparügyi Minisztérium a Honvédelmi Minisztérium I. sz. Főcsoportfőnökség egyetértésével 1940-től a lengyel katonai táborokból bányamunkásokat, geológiai kutatásban jártas mélyfúró szakmunkásokat, technikusokat, geológusokat, bányamérnököket szerződtetett. Az esztergomi Lengyel Katonai Műszaki Munkászászlóalj állományából, részben Sárvárról, összesen 1000 fő önként vállalkozó lengyel katonát kisegítő bányamunkára Aszódra irányítottak. Ugyanakkor a kapuvári Lengyel Katonai Táborcsoport táboraiból 200 főt Tatabányára - külszíni bányamunkára - szénpala rakodásra vezényeltek. A pilisvörösvári Lengyel Katonai Munkástáborból egy 160 személyes munkásosztag a sárhegyi kőbányában dolgozott. A katonai szolgálatra behívott munkások pótlására a dunabogdányi kincstári kőbányában 60 lengyel munkást foglalkoztattak. A gyöngyösi Kőbánya Rt. 1943 nyarán 20 lengyel szakembert szerződtetett. A szénbánya-munkára jelentkezett lengyel bányászok egy csoportját - több mint 50 lengyel szakembert - Brennbergbánya üzemeiben alkalmaztak. A lengyel bányászok az előírásoknak megfelelően napi nyolc órát voltak kötelesek dolgozni. A bányászcsoport nagyobb része korábban a sziléziai bányákban dolgozott, szakmai vonatkozásban tehát egyenértékűek voltak a magyar bányászokkal. A havi bérből a lengyel munkások teljesen önellátóak voltak, az árak emelkedéséből eredő túlkiadásokat a bányaigazgatóság vállalta magára.31 Az ország más területein is találunk lengyel bányászokat. Több mint 100 fős lengyel bányászcsoport dolgozott a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. üzemeiben. A Mátravidéki Szénbányák Rt. rózsaszentmártoni üzemeiben a lengyel szakmunkások mellett 3 lengyel bányamérnök is dolgozott. 1062
