Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Molnár Miklós: Hullaházi fotográfiák
Gyermekkori fényképek. A szemében iszonyodás, az ajkán keserűség. Valamennyi képen mellette vagy mögötte komorlik az Apa: mélakóros illemhelytartó, bizalmatlan főcenzor, aki belső igazodáskényszerből, hivatásbeli feladatként teljesíti a nekrofil hatalom élettilalmazó parancsait. Még egy leányuk születik: ő is kénytelen agresszív, zavart identitású, örömtelen lénnyé formálódni ebben a világrésznyi antifamíliában, ahol ismeretlen a szívből fakadó öröm, a gyöngyöző kacagás, legföljebb érdesen röhögni szokás, de inkább csak vigyorognak, azt is ritkán. Csordultig van mindenki lelkifurdalással. Szégyenük testüket-lelküket. Mihelyt a két leány felserdül, a maga módján mindegyik megpróbál kimenekülni a családi bugyorból. (Sejlik egérút, színleg legalább.) A kisebbik Norvégiába megy férjhez („elhálatlan” névházasságba), az idősebb csak albérletbe szökik. Apja emiatt ,kitagadja”; évekig - a lány bocsánatért esdő megtéréséig - duzzog, nevének említését is megtiltja. Az idősebbik lány életében az apai kötelékek eloldhatatlanok. Megveti anyját és retteg tőle; apjával kettesben leleményesen, úgyszólván bűnszövetkezetben irtják a szerencsétlen Debilkét. Szégyenük idétlenségéért, ráfogott csúnyaságáért, hebrencs agyáért, örökös locsogásáért. Szinte dugdossák a világ elől. Debilke menekülésének egyedüli formája: a hivatásos betegeskedés. Ápolónőként temérdek nyavalya tüneteit tanulja ki, mesterien produkálja valamennyit. Gyorsan rájön, hogy így a család minden tagját sakkban tudja tartani. Egész felnőtt életében (e hosszúra nyúló, boldogtalan csecsemőségben) mázsaszám nyeli a dilibogyót és mindenféle orvosságot. Századok uszításai szorongatják őket. A Prebjancsuk-család élete teljes zártságban, temérdek tabu, fojtott feszültségek közepette zajlik, vagy inkább csak pang. Ki-ki körkörösen gyűlöli a másik (vagy a maga) labanc/oláh/ma- gyar/zsidó/tót mivoltát. Pang a nemzet. Tengernyi szenvedésre kijelöltek, szűkölve didergünk az átvilágítatlan sötétségben. Mintha soha nem történne semmi. Badarságokon marakodunk végeérhetetlenül. Szétmállik minden, amihez csak hozzáérünk. Egymásra tapadás, zsarolás, kiszolgáltatottság, lelki erőszak, megfélemlítés, gyötrődés, monotónia, penész. Végzetesen egymásra utalva, vakon tapogatózunk az irgalom világossága felé. Egy ikon Frida, az idősebbik lány életpályája zilált, hisztérikus, irányát nem lelő. Men- helyi gyermekek felügyelőnője: ez szinte ugyanaz az egzaltált, eszelős közeg, mint a családi otthoné. Férfiakkal ha kikezd, nem megerősítést, inkább pusztulást keres. Nehezére esik adnia, önmagát elosztania, feloldódnia. Az ikon, melyen kimerevítetten jelenik meg az egész família szenvedéstörténete: egy szakrális helyszín, egy szentségtörés - és egy fényképsorozat. Egy középkori falusi templom restaurálásán történik, hogy a munkálatokat irányító főrestaurátor kötéllel hurkolja fel Frida pucér testét a templom 971
