Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Molnár Miklós: Hullaházi fotográfiák

Kőszegi lakos, koncentrációs tábor foglya vagyok, a szögesdrót kerítés tö­vében, őrtornyok, géppisztolyos őrök, vadászvérebek felügyelete alatt, rendőr- hatósági kukoricára térdepeltetve. Szégyen-állampolgárságomat nem tekintem Jörténeti esetlegességnek: egyáltalán nem képzelgek olyan Magyarországról, semmilyen olyan országról, amelynek állampolgára szeretnék lenni. A magam definíciója szerint: földönfutó vagyok, állampolgárságomban fogva tartott hon­talan. Miniszter Úr: jogorvoslatért nem folyamodom, az efféle folyamodványt cin­kosságnak, magamat szégyenem cinkosának érezném. Minden jogtalanság jóvátehetetlen, orvosolhatatlan: kitörölhetetlenül benne marad a szégyen világ- történetében. Nem kívánok többé az Önöké, nem kívánok többé Jogszolgál­tatásuk” alkalmatossága lenni. Magyar állampolgárságomról, melyet nem választottam, nem választhattam, ezennel végleg, visszavonhatatlanul lemon­dok.« Sorsomat mindenestül a politikum repülőszőnyege alá söprő patetikus hő­zöngésemre Kamara János belügyminiszter a füle (gumi)botját se rezzenti. (Legfőbb ihletőm alkalmasint az, hogy mindenáron ki akarok szabadulni in- fernális házasságomból, hullaházi panelketrecemből.) A puhává rothadó ope­rett-diktatúrában állampolgárságom eldobhatatlan bumerángnak bizonyul. Fontosságérzetem csillapultával oldódik a szégyen, szűnik a fóldönfuthat- nék: megnő a kötelességtudat becse. Cseperedő Éva lányom, a vele egykorúak s nála fiatalabbak - e szaggatott írás rojtosra cincált *szerzőjének” reménye és óhajtása szerint - talán visszaszerezhetik kozmikus rangjukat: a lelkűkben szabadok, szívükben megvilágosultak ’köztársaságának’ honpolgáraiként. Jámbor Erik bináris oppozíciója Erich Fromm nekrofil és biofil, halálpárti és életszeretó' jellemvonásokról és orientációról beszél, a holthoz, az élettelenhez való vonzódásról, illetve eleven­ségre, életörömre, növekedésre, kibontakozásra és kibontakoztatásra törekvő' mentalitásról. Teljes társadalmak, só't korszakok alaptendenciája lehet nek­rofil; hivatalok, bürokrácia, államgépezet, pártokban való gondolkodás; a ter­melés növelése, a javak” halmozása - ezek mind nekrofil értékek. Mintha csak Mózesnak az engedetlenekre bocsátott átkai teljesültek volna rajtunk: a földnek utolsó részéről jött vad tekintetű nép nem kímélte az öreget, és nem kegyelmezett a gyermeknek sem, megette állataink ivadékát és ter- mó'fóldünk gyümölcsét, nem hagyott semmit gabonánkból, mustunkból és ola­junkból, teheneink elléséből és juhaink szaporulatából: ostrom alá vette min­den városunkat. 1945-ben a hadak urának reánk küldött dögvészragasztói halálelvű társadalomnak ágyaztak meg a pusztítás romjain. Az idetelepített bolsevik zubbonytársadalom erőszakos eszmerendszere, dögkeselyűpolitikája, teljes működése nekrofil jellegű volt: gépies, bürokratikus, agyonszabályozott - velejéig életellenes. A legsúlyosabb átkok is beteljesültek rajtunk: szolgál­tunk fának és kőnek: megettük testünk gyümölcsét, fiainknak és leánya­inknak húsát. Nemzedékek családtörténetei játszódtak és játszódnak le a halál, a pusz­969

Next

/
Thumbnails
Contents