Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Sz. D. Szazonov: Végzetes évek
fordított, amelynek javáról tisztára német állhatatossággal és következetességgel és ugyancsak német szellemben gondoskodott, szorosra fűzve a köteléket országa és régi hazája között, amelynek látókörén túlra nem ért el politikai tekintete. Mikor a folyó politika kérdéseiről beszéltünk, Károly király megkérdezte, hogy lehetőnek tartok-e egy háborút Európában. Látható volt, hogy e kérdés iránt kissé aggódó érdeklődéssel viseltetik, ami teljesen természetes volt egy oly uralkodó részéről, aki egyenes és átvitt értelemben közel állt az előző két év balkáni eseményeihez. Bár 1914 júniusában úgy tetszett, hogy Európa szerencsésen kikerült a balkáni bonyodalmakból, egyetlen állam- férfiúnak sem lehetett meg az a szilárd meggyőződése, hogy a nyugalom sokáig fog tartani. Mindnyájan tudtuk, hogy a londoni és bukaresti békeszerződések nem oltották el a balkáni tűzvészt, csak behintették füstölgő zsarátnokait, amelyek tovább izzottak a hamuréteg alatt és egy friss széláramra készek voltak újból fóllobbanni. De mindenki hinni akart a beállt szélcsendben és természetesen senki sem gyanította, hogy ezek az izzó széndarabok a legközelebbi hónapok folyamán oly tűzvésszé változnak, amelynek át kell csapnia az egész világra, megsemmisítve Európa egyik felét és elpusztítva a másikat. A királynak arra a kérdésére, hogy lehetségesnek tartok-e egy európai háborút, az volt a válaszom, hogy a háború veszélye, szerintem, abban az esetben fenyegeti Európát, ha Ausztria-Magyarország megtámadja Szerbiát. Hozzátettem, hogy az első Balkán-háború idején nyíltan kifejeztem ezt a meggyőződésemet a petrográdi oszták-magyar nagykövet, Turn gróf, majd pedig a német nagykövet, Pourtalés gróf előtt is és arra kértem őket, hogy e véleményemet közöljék kormányaikkal. A király semmit sem válaszolt és gondolatokba merülten ült. Azután megszólalt: „Reméljük, hogy nem fogja megtenni.” A magam részéről őszintén csatlakoztam ehhez a reményhez. Az a felfogásom, hogy a bécsi kabinet merénylete Szerbia függetlensége ellen fenyegetné az európai békét, mély benyomást gyakorolt az öreg királyra. Mikor néhány nappal találkozásunk után fogadta a bukaresti osztrák-magyar követet, Czernin grófot, aki később rövid időre külügyminiszterré is lett, a király szóról-szóra elmondta neki megjegyzésemet. Emlékirataiban, melyeket 1919-ben Jm Weltkriege” címmel adott ki, Czernin meglehetős részletességgel kiterjeszkedik erre az epizódra, amelyről tüstént értesítette a bécsi kormányt. Czernin személyes kommentár gyanánt hozzáteszi azzal a sajátságos logikával, amely a régi osztrák-magyar diplomáciát jellemezte, hogy abban az időben, amikor Károly királlyal beszéltem, valószínűleg már tudtam bizonyos szerb tervekről Ausztria-Magyarországgal szemben. A „Standart” tizenkét órát állt a constanzai kikötőben és még ugyancsak június elsején, este, a cári családdal Odesszába indult a király, a királyné és az egész királyi család szíves búcsúzkodásai után. Mielőtt a jacht fölszedte volna horgonyát, az uralkodótól engedélyt kértem, hogy még néhány napot tölthessek el Romániában, minthogy Bratiano meghívására Bukarestbe készültem, hogy megismerkedjem a román kormány többi tagjaival és módomban legyen az ünnepélyes fogadtatás légkörén kívül, nyugodtan megbeszélni a folyó ügyeket nemrég kinevezett követünkkel, Sz. A. Poklyevszkijjel. Az uralkodó elutazását követő napon a királynál reggeliztem, a tengerbe mélyen benyúló móló végén épült kis kastélyban, ahol Erzsébet királyné élt, 922
