Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Kolozsvári Papp László: Kleothéra története
Vajon mit gondolhatott a könnyelmű és szerpentin jellemű Goldberger Tihamér, amikor csomag érkezik pesti lakására, a budapesti Aradi utcába - hátra az udvarba, illemhely a pincegádor mellett s ő a gyaluforgácsból néhány arany karikagyűrűt, brosst és zománcos hajcsatot szedeget ki, egy ákombákomokkal telerajzolt levél kíséretében, mely tudatja a rokonnal - talán még emlékszel rám, én vagyok Mariska, a Dömötör Péter felesége! -, hogy jól vannak, élnek, s csak arra lennének kíváncsiak, mit érnek ezek az ékszerek, hogyan lehetne pénzt látni belőlük, hiszen az élet nehéz, a sír közel, és a többi, és a többi... így kezdó'dik, s Goldberger Tihamér egyrészt teljesen kielégíti a bukolikus életmódra áhítozó rokonokat, olyan javakat vásárolva össze nekik potom pénzen, amit ők busás fizetségnek éreznek. Még csak be sem csapja, ki sem fosztja a jámbor székely-magyar atyafiakat a dús képzeló'eró'vel megáldott Tihamér, hiszen azzal, amit ő kezd aztán az ölébe hulló vagyonnal, azok mit sem tudtak volna kezdeni. Arra ne vesztegessünk szót, hogy előkelő' lakást bérel, házat vesz, nőkre, vacsorákra, öltözködésre költ, ez természetes... De ahogy foglalkozni kezdek az üggyel, már az első páciens-orvos elbeszélgetésen feltűnik, merre kell tovább tapogatóznom, hogy... de hisz értitek... Segítségemre van, hogy én már a Tihamér letartóztatása előtt foglalkozom a goldbergeri lélekkel: a fogda mindig beismerésre vagy hencegésre ingerli a kócos jellemet, s e kettő gyakorta ugyanaz. El kell büszkélkedni a hadi sikerekkel és -cselekkel! Goldberger első dicső tette az, hogy tönkreteszi volt gazdáját, a fodrászt. Ha valaki nem a sajátjában fodrászlegény, a legkíméletesebb tulaj mellett is érik fricskák. Ezen a normális lelkületű hajbajnokok túlteszik magukat, Tihamér azonban halmozza ezeket, s alkalmasint ezekbe fullad bele közepes hosszú életében, ha nem jön be a jó kis bosszú... A bosszú pediglen pénz, soksok pénz!... Érdekes, hogy ezt még jogos bosszúként regéli el nekem a jó Goldberger, későbbi hadicselekményeit azonban már az igazság megnyilatkozásaként vezeti elő... Ő a Sors küldötte!, a Sors azért küldte őt, hogy a saját magán esett sérelmeket megtorolja!... Elhallgatván Goldberger Tihamért, s az elbeszélgetések után nagy gyalogsétával, kerülőt téve megyek haza, hogy kiszellőztessem a fejem - néha fölcaplatok a Fellegvárra, s a Kővári-telepen, a Kalandos utcán ereszkedem be a Boldog utcába ennek a mondatnak a tébolyt még csak nem is súroló, hanem egyenesen tébolyodott tartalma tölti el egész valómat!- Esküdni mertem volna, hogy belezavarodik a fogalmazásba - súgja oda Gordon úr Manó úrnak, aki tücsökciripelés-szerű kuncogást hallat.- Nem érthető valami? - kérdi csípősen a doki.- Ó, minden, minden! - jegyzi meg Manó úr, mint az osztály strébere.- A szerkesztő úr talán azt is meg tudná mondani, hogy milyen mondatról van szó? - bakafántoskodik Szamossy doktor.- Arról, hogy Goldberger Tihamér úgy véli, neki az a küldetése, hogy elégtételt vegyen az őt ért sérelmekért. Istentől nyert joga!, hogy ne mondjam. Ööö... igen!, szóval, köszönöm, kedves Gordon!, mert hogy egy ember önmaga oka legyen... szóval ez már valami, ilyesmit a pszichológia gyakran lát, de ritkán hall... Tihamérünk tehát mindent megvásárol, amit pénzért csak adnak az életben, s amit nem adnak, azért megsértődik. És óvja az ég azt, 875
