Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Ferenczy Erika: Forradalmi Etűd(ök)

FERENCZY ERIKA Forradalmi Etűd(ök) EGYETEMISTÁK SZOVJET BÖRTÖNÖKBEN (VESZPRÉM - 1956) Dr. Kocsis Géza, a Veszprémi Vegyipari Egyetem nyugalmazott adjunktusa vagyok. Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharcban való rész­vételem miatt Uzsgorodra, a szovjet politikai börtönbe deportáltak társaim- mal együtt. Ennek a történetét mesélem el; harminchat évig nem lehetett erről szólni. Pozsonyligetfalun születtem 1930-ban. Kis falu ez Pozsony mellett, a mai Szlovákia területén található. Apám géplakatos volt, de jó sportoló lévén fo­kozatosan előrejutott a társadalmi ranglétrán, elsó'sorban mint a prágai Bo- hemiansk futballcsapatának tagja. 1933-ban „megvásárolta” őt Hassner Lipót, a budapesti Tungsram Egyesült Izzó vezérigazgatója, s így áttelepültünk Magyarországra, Újpestre. Apám, mint profi futballista dolgozott, én pedig az Újpesti Adria Elemi Iskolába jártam, keservesen küszködve a magyar nyelv­vel. Anyanyelvem a cseh volt, ez talán még ma is érződik a kiejtésemen. Később apám a Tokodi Üveggyárba került dolgozni, úgyhogy én középiskolái­mat már Sopronban és Esztergomban végeztem. Közben, mivel apám hadifog­ságba került, nekem is munkát kellett vállalnom: családfenntartó voltam - a tanulás mellett - azokban a nehéz időkben. Engem is a Tokodi Üveggyárban alkalmaztak. Itt ismerkedtem meg az üvegkészítés rejtelmeivel, és szerelmese lettem a szakmának. Érettségi után eldöntöttem, hogy mindenképpen üvegtechnológus leszek, s e tudománnyal kapcsolatos kémiai területet választom hivatásomul. így kerültem a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, mint hallgató, 1951-ben. Ennek az volt az oka, hogy Magyarországon az 50-es évek elején a Veszprémi Vegyipari Egyetemen indult meg az úgynevezett szilikátkémiai képzés, ami az üvegkészítés alapja. A Veszprémi Egyetemen szakmailag kitűnően képzett technológusok ok­tattak bennünket, merem állítani, hogy az ország legjobb szakemberei adtak itt elő. Varga József például, aki a Horthy-rendszer iparügyi minisztere volt, szén- és olaj technológiát oktatott. Veress Zoltán Kossuth-díjas professzor szin­tén tanárunk volt. A Veszprémi Vegyipari Egyetem akkoriban még a Buda­pesti Műszaki Egyetem egyik kihelyezett iskolája volt, és valami különös autonómiát élvezett. Bizonyos értelemben távol voltunk a napi politikától, de amint sorra kezdték bevezetni a nekünk nem tetsző tárgyakat, egyre feszültebb lett a hangulat. Emlékszem, nagyon bántotta az ifjúságot például, amikor bevezették ,A Kommunista (bolsevik) Párt története” című tantárgyat. 849

Next

/
Thumbnails
Contents