Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Vajda Andrea: Örökségünk

élő nyelvben, legalább írott formában. Ezzel a nyolc dokumentum értékű „riport-novellával” is értéket ment: emléket állít a bizonyos életszakaszukban nehéz helyzetbe került bátor és következetes embereknek. Vagyis a maga finom, írói eszközeivel szembeszáll az „ordasokkal”, akik az iskolákban a gyerekeket szándékosan idegenné igyekeztek nevelni, vagy még a szószékről is azzal ijesztgették a népet, hogy a magyar az ördög nyelve, s akik testvérként mennek segíteni valahová, azok az ördög követői (Ld. Rekecsinyi árvíz, negyedik novella). Közelebbről leginkább azon mérhető' le Ferenczes mesterségbeli tudása, hatékony értelmiségi feleló'sségvállalása, hogy tudatosan alkalmazza a pozitív momentumok eló'térbe helyezésének eljárását, vagyis: a nyelvi színek felvillantása mellett végső' sugallatában tartalmilag is felemelőt nyújt - nem utolsó sorban a most említett munkában. Aligha véletlenül kap akkora teret elbeszélőjének, Deákynak a reagálása, aki sóhajtozva meséli, hogy minden nehézség ellenére milyen csodálatosan beszélnek magyarul a rekecsinyi emberek: „Egy öreg bácsi, amikor az árvizet mesélte, így mondta: Leszakadt a homály. Leszakadt a homály... Ki meri még ilyen szavak hallatán azt mondani, hogy ők nem magyarok, hogy a csángók nem magyarok. Fától fáig sírtam, s azótától is végetes egy végbe hullnak a könnyeim, mondta egy asszony. Csak költő' szólhat ilyen szépen, tömören. Költészete, balladája, siratója, éneke pedig csak az anyanyelvnek van. Magyarok vagyunk. Magyarok, akik fától fáig sírva élnek, végetes egyvégbe hullajtják könnyeik, akik fölött ott székel örökkön a homály, s amely időről időre ránk szakad.”

E csodálatos és megindító, ugyanakkor hiteles részlet idézése után igazán bátran ajánlható a könyv mind a kisebbségkutatóknak, a Románia legújabbkori története iránt érdeklődőknek (különös tekintettel a magyarokkal szemben tanúsított nemzetiségi politikára), mind pedig a történészeknek, szociológusoknak, etnográfusoknak, de az irodalmat kedvelőknek és kutatóknak is, tanárnak és diáknak egyaránt, mindenkinek, aki szívén viseli a romániai magyarság sorsát.

Ferenczes István remélhetőleg még számos hasonló kötettel lép majd a nyilvánosság elé, melyben a magyarok örökségét melengeti és őrzi az utókor számára.

(Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997.)

845