Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Pósa Zoltán: Jóízű röhögés

lalni, végül mindig megszököm, de kezdek már kiöregedni ebből a tinédzseres, beates, mindig új, meg új élményekre áhító magatartásból, aminek lényege, hogy a könnyebbik megoldást választom mindenben. Meg se hallgattál, különösen az idegesített, hogy állandóan a szavamba vágsz, bár lehet, hogy amúgy abszolút ittasan - vagyis közel a valódi és teljes részegség állapotához - körülményesen és zagyván fejeztem ki magamat. Nem győzted kivárni, mikor jutok el a lényeghez - ami nincs is szerinted. Hol gyűlölködő, fröccsögő arckifejezésed, hol a krimó falán fakeretből kacsingató, szimentáli tehén- szelídségű svájci, tiroli, osztrák hegyi házikók, patakocskák, alpesi falvak villognak rám, máskor ütközöm a néha-néha döbbenten rámpillantó vendégsereg tekintetével, szívet-lelket derítő-vigasztaló Neoton-számok hangeffektusaitól kísérten. Könnyeztem, hisztiztem: te is tudod, Herceg Judit, csak miattad maradtam még eddig is e robotgép rabszolgája, s lám, most is együtt vagyunk, idétlen kollégáink már úgyis kikezdték, a maguk primitív nyelvére fordították le véd- és dacszövetségünket, elválaszthatatlan barátságunkat... amit te mindenáron átváltanál szerelemmé, ha hagynám.

,A végén még megmagyarázod nekem, hogy az én jól felfogott érdekemben negligálsz!” - sisteregsz tovább, pillanatnyi lélegzetvételemet kihasználva. „Szállj magadba már, vond le végre a konzekvenciákat. Arról van szó, hogy országos visszhangú, komoly fórumot hagytál el egy játékszerkesztőség kedvéért! Azt mondod, így teleírhatod az ország összes irodalmi lapjait, nincs cédulázgatás, sillabuszírás. Ez nem érv, ha egy kicsit jobban megszervezted volna a napjaidat, literátorkodhattál volna olyan helyen, ahonnan kis türelemmel, kitartással a legjobb folyóiratokhoz is eljuthatsz belső munkatársnak. Te ugattad mindig, mennyit számít a tekintély, s hogy ezen keseregni szabad, de tudomásul kell venni, mert kibic pszt. Várhatod, míg fólverekszed magad a harmadik kategóriából az elsőig. Rájöttem ám! Egész életutad látszólag karakán lépései-újrakezdései, kilenc munkahelyed: visszakozások sorozata! Megdöbbentő ez a férfiatlan pipogyaság, örökké tétovázol a nyugodt visszavonulás és az önépítkezés újrakezdése között attól függően, hogy a gyávaság, vagy a lustaság teng túl benned. Szeszélyeid, hangulatváltásaid ritmusának megfelelően egymásnak teljesen ellentmondó ideológiákat gyártasz.” „... Dehát éppen ez az, most már - hebegek, de elsöpörtél a magadban már nyilván ezerszer elverklizett nagymonológoddal, nagyon beolvashatnékod volt...” - Milyen csodálatosan elmagyaráztad, hogy miért jöttél másfél éve hozzánk: ha az ember minden érdekszövetségből kirekeszti magát, megeszik, szétcincálják, bármily fájdalmas is, ma már megszűntek az abszolút kívülálló zsenik kiváltságai. Most meg hirtelen megint „visszatérsz a fellegváradba, alkotni akarsz”. Szép frázisok tudománya a tietek, maradok én a száraz, primitív ipartörténetemnél, engem nem csapsz már be, legfeljebb saját magadat. Nem gondoltál-e még arra, hogy ez is egyfajta tehetségtelenség... lehet, hogy te vagy a legnagyobb dilettáns” ... ahogy felsőbbrendű lekicsinyléssel, s oly könnyen megállapítod másokról. Nem erre a földre való vagy, de ebben kár tetszelegni, lehet, hogy igenis alacsonyabbrendű vagy, mint a többiek. Miért ne lenne az buta, aki harminckitudjahány éven át képtelen volt megtanulni az alkalmazkodás szabályait... szerintem téged senki nem vesz már komolyan... Önkéntelenül elmosolyodok, tagadhatatlanul furcsán hangzanak a nekem tulajdonított gondolatok a te undok, primitív - bár dinamikus

795