Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
európai embert faragni a „sötét oroszokból”, először furkósbottal ki kell verni belőlük a hülyeséget, meg kell fosztani őket nemzeti arculatuktól. Ezért I. Péter és minden uralkodó, aki őt követte az orosz trónon tökélyre fejlesztette az orosz múlt gyalázását és az orosz nemzeti érzés megcsúfolását, az orosz élet történelmileg kialakult tartópilléreinek lerombolását, az erkölcsi és vallási alapelveket is beleértve. Ez ma is folytatódik. Amit a széles néptömegekkel művelnek, néha kísértetiesen hasonlít arra, amit I. Péter és utódai műveltek annak idején az orosz nemességgel. Csak a mértékben van különbség, mert I. Péter beérte annyival, hogy európaivá neveli a nemességet abban a hiszemben, hogy a lakosság más rétegeit már maga a nemesség fogja átnevelni európaiakká, a szovjet hatalom viszont magukat a néptömegeket vette kezelésbe. De ha eltekintünk a méretekben megmutatkozó különbségektől, több szempontból is feltűnő a hasonlóság. Ifjúsági mozgalom, vallásellenes színdarabok, korlátlan szexuális szabadság hirdetése, harc a szégyenlősség ellen - mindezt már I. Péter is bevetette kétszáz évvel ezelőtt, csakhogy ő beérte az arisztokraták és a nemesek összehasonlíthatatlanul szűkebb körével, most pedig az egész néppel teszik ugyanezt. Harc az orosz egyház ellen - ez sem új jelenség. A szinódus hivatalával és az oberprokurori tisztség létrehozásával I. Péter sokkal nagyobb csapást mért az orosz egyházra mint a szovjet hatalom a pátriárka letartóztatásával. II. Katalin bezáratta a kolostorok 80 %-át, elkobozta az egyházi vagyon hasonló hányadát és elevenen ro- hasztotta el a reveli várbörtönben Arszenyij Macijevics püspököt, mert keményen szembeszállt az uralkodónő egyházellenes politikájával - ezzel felülmúlta a szovjet hatalom egyházellenes kampányát. Elég, ha kissé részletesebben vizsgáljuk az orosz egyház történetének szinódusi-ober- prokurori korszakát, rögtön felfigyelhetünk arra, milyen eltökélten harcolt az egyház ellen a nemzetellenes monarchia, amit csak fejlettebb taktikai érzéke, képmutatása és kiszámított tervszerűsége különböztet meg a szovjet hatalomtól. így a szovjet hatalom nem megtagadója, hanem tudatos folytatója volt az I. Péter utáni monarchia egész nemzetellenes, europaizáló politikájának. Bármilyen furcsa és paradox kifejezésnek hat is, ennek az az oka, hogy a szovjet hatalom a kommunista hitet vallja. Ha a szovjet hatalom elutasítaná az európai civilizáció szüleményét, a kommunizmust, akkor megszakadna a kapcsolat a szovjet hatalom és e civilizáció között, kezdetét vehetné az Oroszország nemzeti-történelmi létének megerősítéséért és tovább fejlesztéséért folytatott munka. Ezzel valóban új korszak kezdődnék az orosz történelemben, végre tudatosan hajtanák végre a nemzeti-történelmi feladatokat és nem idegen, európai minták vagy receptek alapján teremtenének új kultúrát, hanem belülről, a nemzeti történelmi feladatoknak és a reális Oroszország sajátosságainak megfelelően. Az országban pedig nem személytelen és lélektelen anyagot, hanem élő személyiséget látnának, amely a saját kultúrájában akar testet ölteni. De erről még szó sincs, Oroszország még mindig ugyanazon a tévúton jár, melyre annak idején az országot átépítő I. Péter vezette; Oroszország pedig, akárcsak a forradalom előtt, az európai civilizáció provinciája marad, azzal a különbséggel, hogy kockázatos kísérleteket folytatnak vele, így akarják adaptálni az európai merész és ábrándos publicisták 72
