Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Pósa Zoltán: Jódillat és komlóíz
víztükör, a sör simogató drappja... és mindenek eló'tt és fölött Anna fóldil- latúan földöntúli tekintete. Kezének sima Mse, szorítása... Kézenfogva vonultak a platánokkal övezett téren, majd átölelkezve sétálnak. Anna mint magasabb, férfi módra fekteti karját Albert vállára, közel húzza az arcát az övéhez, Albertre így megint a leányszerep jut, a lány csípőjét fonja félkörbe-karba. Annával együtt köszön mindenkinek, jó helyi, falusi módra. Nem kellett megmagyaráznia, a lány tudta: Albert azért szaporázza lépteit, mert egyhuzamra, magyarmiskás huszárvágással túl akar lenni azon, hogy Pötyi nénivel és Lajos bácsival tudassa a „helyzet állását”, és hogy egész nyáron itt marad. A mindenünnen látható, mindenütt jelen lévő hatalmas fürdőhöz képest a nyeregtetős házikók meseháznak tűnnek föl. A hosszú, pirostetejű, tomácos parasztklasszicista, fehérre meszelt parókia és a vele összeépült tanítólak a kis féloldalát mutatja az utca felé. A tornác íve a templom oldalfalára néz. Az első szobából esperes Lajos bácsi deres tekintete, zúzmarás óriásbajusz alá szorított jóságos mosolya fogadja őket. - Örülök, hogy itt vagy, Annuskám. Szegény Irénkém is, érzem és tudom, hogy boldogan látja a Mennyek Országából, mennyire egymásra találtatok Bercikénkkel... Pötyi néni pöttöm alakja, Lajos tanító sudár, délceg termete árnyékolja be a főbejáratot: gyertek, gyerekek. Estebédeljetek... Töltött káposzta és Kinizsi sör. Albert szégyen ide, szégyen oda, nem érzi a fólséges zamatokat, a lány betölti lényével egész lényét és megkönnyebbülten élvezi, hogy nem kell magyarázkodnia. Anna tartja szóval a társaságot, elmeséli: nyári gyakorlatként elfogadják neki az egri vendéglátóipari főiskolán, hogy a bereki gyógyfürdő söröző-ebédlőjében pincérkedjék, és mindeneskedjék. - Ha kell, kabinos vagyok a férfiöltözőben - szorítja meg Albert kezét, elmosolyodik hamiskásan.- Ha kell, bárpultos a gyógyszállóban. Csinálom a helyet magamnak, három év múlva ide jövök vissza, haza. Aki el akar venni feleségül - néz kacér-gyerekes kedvességgel Albertra - ide kell költöznie.-Messzi van az még gyerekek. Az a fő, hogy most jól érezzétek magatokat- így Pötyi néni. - Tudtok ti már vigyázni... magatokra - rebegte el szégyenlősen. Kis hallgatás. Ezen is túlestek. A hátsó veteményeskert lugasában ülve kortyolgatják immár kettesben a Kinizsit. Lassan átsírül a délután koraestébe... Hogy is volt, nem tudják. Albert közel húzódott, Anna átkarolta és már csókolták egymást... A fűben heverve csodálják, ahogy az égi egyetemeskék átfordul lilába. A sötét leple alatt sem dideregnek, hiszen pusztán csak a koraéj lepedője borult rájuk jó ideig... Idegeik drótszálaival a mértékkel fogyasztott sör utánozhatatlan köny- nyű lebegése egybefonja kettejük testét, egynek érzik magukkal először egymást, majd a kertet, annak hűs harmatát, a piros-fehér házat, a fehérszürke templomot, a koraéj sötétjét, eget, földet, a hold telivé kerekedő karéját... Felöltözve haladnak az utcán az alvég felé, ahol a körzeti orvosi lakosztályban él dr. Rédey Bálint és családja. - Apám csodálatos ember, ő megérti, miért választottam ilyen szerény főiskolát, dacára „színkitűnő” bizonyítványomnak, önképzőkörös sikereimnek, a tanulmányi versenydíjaknak. Itt akarok élni, ez a fürdőcsamok és a vendéglő, a falu: az életem. És amikor arra kerül a sor, egy ideig csak anya akarok lenni. Érdekes, anyám inkább duzzog néha, szerette volna, ha olyan helyen tanulok, ami szerinte inkább illik egy kitüntetéssel érettségizett eminenshez. Pedig az leszek, ami ő... Illetve, 670
