Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok
valamiféle csellónak, semmint szállodának nevezhető tiranai Albatrosban. Kimerültség környékezte. Három napot volt oda negyedmagával a káoszba süllyedt ország déli vidékén, a felkelőknél. A mord, bőrdzsekis titkosrendőrök már rég nem voltak sehol. Nemhogy újságírót nem bántalmaztak többé, de őket kapták le a tíz körmükről. Egyet, akinél hamis okmányokat találtak, elevenen megégettek. Nem volt sehol a katonaság, sehol a rendőrség, mindenféle hatalom megszűnt. A börtönökből elszéledt bűnözőtől meg a bandáktól rettegő lakosság kezébe került kínai AK-47-esektől, a katonai raktárakból széthurcolt százötvenezer lőfegyvertől kellett inkább tartani, sihederek vaktában leadott, szilaj sorozataitól, eltévedt golyóktól, melyek kaszáltak. Ahol addig az emberek a nincstelenség leleményességével csalták a templomokból magtárakat csináló államot, Albániában, mikor beütött a demokrácia, a nyerészkedés könyökölte ki benne magának az első egyetemes emberi szabadságjogot. Orosz, román, szlovák módra befektetői társaságok sokasodtak - a maffia tudtával, az országirányítók jóváhagyásával -, s a boszniai háború alatti olaj- és fegyverkereskedelem, a rendszeres drog- és embercsempészés busás hasznát hatalmas kamatcsábítással felszippantották; majd a piramis omladozni kezdett, hiszen a tőkét - Európa legsötétebb csücskében - sem a termelésben nem lehetett megforgatni - mert amit termeltek, az a hamis és csempészett áru dömpingjében nem talált árán vevőre sem pedig hadi vállalkozásban, mert nem volt kedv, erő, mersz, sem pedig engedékeny nemzetközi légkör. De nemcsak azok pénze veszett oda, akik, ha rajtavesztenek egy drogvagy olajszállítmányon, a következővel bepótolják vagy visszarabolják, nemcsak nepperekké, hanem mindenkié, akit megszédített a gyors meggazdagodás vágya. Három család közül kettőé... A tüntetők kővel dobálták meg a rendőröket - akik közt szintén sok piramiskárosult volt. Vlorában felgyújtották az államfő villáját, robbantással nyitották fel a kereskedelmi bank széfjét, Sarandéban megrohamozták a rendőrkapitányságot. Rendkívüli állapotot hirdettek. Mamalija, Graspha és Tepelene - Jókai Tepelentéje - is a lázadók kezére került, klánok garázdálkodásának, egymás közti leszámolásának színtere lett. A Shkodrai-tó partján összekötözött kezű embereket találtak kivégezve, feltehetően hasonló tettekért álltak bosszút rajtuk, amilyeneket maguk is elkövettek. Gjirokasterben gyógyszereket zabráltak és széthordták az aggok házából a ruhát, a berendezést. Tizenéves suhancok húzták-vonták a lőszeresládákat, s pakolták sietve autók csomagtartójába, puskát egész kazallal a felmálházott szamarakra. Mert ahol semmi se biztos, ott csak ez a biztos, a fegyver - vagy menekülni kell. A külföldieket kimenekítő görög hajóra több ezer albán próbált felfura- kodni. Megindult a toborzás a rozogábbnál rozogább bárkákra. Egymillió líra a beszálló. A merülési szintre rá se hederítve telezsúfolt mindegyik hajó egyszeri használatra való: ha egyáltalán épségben átjut, nem fog visszatérni, az olaszok elkobozzák, hogy ne szállíthassanak vele több transzportot. Húszórás út vár az utasokra. Hogyha szerencsésen megérkeznek, motozás, a motyójukat 655
