Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok
forgatják a feldugott tükröt a beleikben, gerincüket irgalmatlanul megcsapolták, miután nyilatkozatot írattak alá, hogy ezt saját felelősségére végeztette el velük, s az esetleg beálló rokkantságért nem hibáztathat senkit. S ő ezt, stich halten, végigcsinálta, pedig nem volt bátor ember; csak makacs, mint egy öszvér. Most egyszerre ott találta magát a kölcsönösen embervadászattá fajuló lövöldözés közepében, a Dorobanti út és a Pangrati utca tankágyúval kilőtt épületei, üvegtörmelék, véres tépések közt caplatva, miközben dermedt ujjá- val a ravaszon lépten-nyomon megálljt kiált egy-egy kialvatlan, fagyoskodó őrszem a leshelyéről. Az Otopeni repülőtérre nem egyedül indult december 23-án hajnalban, hanem egy szórólapokkal szaladgáló sihederrel meg egy francia tolmácslány- nyal, akivel előző este ismerkedtek meg. A tévéadásban homályos figyelmeztetés hangzott el arról, hogy a röptér védőit a szeku terroristáinak támadása fenyegeti. Egy kurta lépcsősor tövébe zuhantak ijedtükben, amikor kitört az éktelen lövöldözés. A védők heves tüzet nyitottak három közelítő katonai teherautóra, amelyekről utóbb kiderült, erősítést hoztak valahonnan vidékről. Hogy a szórólapos fiút homlokon találták, észre se vette mindjárt, csak a lány sikoltására kapta oda a tekintetét.- Nem attól féltem, hogy meghalok - mondta el -, csak attól, hogy véletlen halok meg. így, ahogy ez a bukaresti fiú. Valami buta golyó eltrafál, és meg- sejdíteni se fogom, hogy eddig volt, és nincs tovább. Nem fogom tudni, hogy mi következik; hogy most az jön, hogy már nem élek. A fogam is összeverődött a gondolattól. „Sa murim ca sa fim liberi” - állt a falra mázolva. Vagyis: szabadságot a halál terem. A légionáriusok nihilisztikus jelmondatát a spanyol polgárháborúban fennmaradt jelszóval kötötte össze: „Viva la muerte”; azaz: éljen a halál. Az elszántság, és hogy semmi módon meg ne hátrálj... Ez is csak egy szó a sok közül, ami nem mindig hat. Azon a küszöbön túl azután, amikor valakiben egyszerre hatni kezd, ellenszere is, meg esszenciája is a valóságnak. Álomlovagoknak és szófarigcsálóknak pedig - pótszer. A felszínen csak annyi látszott, hogy Romm Lénárt otthonos az élet sűrűjében, vagy legalábbis vonzzák a veszélyek; mozgalmas életet él. Nem volt hely, ahová strapabíró kis dzsipjével el nem tudott jutni. Márpedig az élet igencsak mozgalmas lett errefelé. Az emberrengetegnek, mely életünk tere, akárcsak az erdőnek, megvannak az éjjeli rablói, tolvajai, s megvannak a nappaliak. De csendes pirkadatkor, amely a láthatárról üzen, ámde fent kezdődik, a fák hegyén, egyszerre él a nappal és az éjjel, a lombok közt, a félhomályban bagoly suhan át, bokor tövén ugrásra kész, az aljazatban neszezve kutat, a csapásait járja az összes ragadozó, megéled benne a vágy, hogy lecsapjon és zsákmányt ejtsen. S a köd és borongás, a lidércfények oly irtózatosan hosszadalmassá tudják tenni az átmenetet nappalból az éjszakába és éjből a nappalba, hogy beleszakad a visszafojtott félsz az erdő leggyávább lényeibe, amelyeknek lapulni, menekülni kell, mert nem tudnak rabolni, ölni. Még nem jött el a fényes nap, de még nem ért véget az éjszaka sem. A fák magasában és lenn a mélyben, az 647
