Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Sneé Péter: Nem jár arra senki

megint a kavicsokat rugdossa. Ha beleszimatolhatna abba a táskába! De az már nincsen apja kezében, és a földön sem.- Apa - mondja - hol a táska?- Micsoda? Mi az? Miért nem szóltál elóföb?

Csakugyan dühösnek látszik, hallani a hangján is.-Várj itt - azzal egyetlen dobbanással nekilódul a lejtőnek.- Apa - suttogja utána, de nem fér ki több a torkán. Apja háta már a bokrok között. Sírva fakad, könnyei széles medret vájnak maszatos arcán.- Ne hagyj itt!

De apja eltűnt, és ő egyedül maradt. Pedig most már szívesen menne tovább mellette. Kabátujjával szétmázolja könnyeit, ne lássa, ha megérkezik, és reménykedve tekint le a völgybe. Szipogni sem mer, hagyja áliára csurranni a taknyot, onnét törli le egy-egy takarékos mozdulattal. Erősbödó' reszketésén viszont képtelen úrrá lenni, dereka, lába, karja hevesen rázkódik. Lázas szemmel figyel, vadul hallgatódzik. Odalentról valami ropogás tör föl, azután meg fura surrogással láthatatlan boszorkányok emelkednek. Combján jeges kígyó tekeredik, bepisilt újra. Nem maradhat a kopár nyiladék közepén, oda kell bújnia valamihez, ami véd.

Apja lefelé indult, legjobb lesz, ha utána ered. Atöltés meredek volt fölfelé is, lefelé pedig félelmetes. Beleszédül, ahogy lenéz. Kétségbeesetten toporog a padkán, azután kiül peremére, behunyja szemét és lecsúzik. Sarka megakad valamiben, a lendület viszont tovább hajtja, gurulva és bukfencezve sodródik alá, mígnem a sűrű megakasztja. Egy bokor alján tápászkodik fel. Összevissza verte magát, de lábra tud állni. Térdén elszakadt a nadrág, könyökénél szétnyílott a kabát, s a lifegő szövetdarabok alatt bőre megtelt véres horzsolásokkal. Ajka, álla fölrepedt, szeme duzzadt. Fájdalmát azonban elnyomja, sírás nélkül vetődik egyik ágtól a másikig. Talpa alól kifordulnak a kövek, csúszkál a síkos avaron, mégis tétovázás nélkül ereszkedik tovább. Bal lábán fityeg már a nadrágszár, usankáját elhagyta, sötétkék sála egy ágról integet utána.

Meg kell találni apát! Sehol sem látja, pedig mintha már azt a követ is elhagyta volna, amin megpihentek. Bal szeme teljesen bedagadt, jobbját elhomályosítják a könnyek. Szeretne kiabálni, de elment a hangja. Hol lehet? Végre észreveszi.

Apja bó'rkabátja egyvonalban sötétlik vele. Kevés híján elment mellette. Lefelé kereste, míg ó' magasan fent áll, egy korhadt fatörzsön, mintha kilátóból szemlélné a völgyet. Mit keres ott? Kövér gyertyánok takarják arcát, meg kell kerülnie néhányat, hogy közelebb óvakodhasson. Tartása feszes, a lába eló'tt nyitott aktatáskája hever. Mi az, nélküle evett, meg sem várta? Jancsika bensője összefacsarodik.

Apja két kézzel kapaszkodik abba a ruhaszárító kötélbe, ami egy széles ágról csüng alá. Teste úgy felmagasul, mintha lábujjhegyre emelkednék. Nyaka köré csavarja a fehér, sodrott, érdes műanyag zsinórt, és nagy bogot köt végére, hogy szilárdan tartson. A fiú lassan közelít, szeretné tüzetesebben szemügyre venni, mit csinál. Ehhez megint lejjebb kell ereszkednie. Megkerül egy bokrot. Innét magasabbnak tetszik apa, egészen a lombok közé ér feje, szinte repül. Almélkodva lesi: mekkorára nó'tt, akár egy óriás.

Noha a kötözéssel foglalatoskodik apja, és fölszegett állát is keményen

639