Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Csikány Tamás: Vécsey Károly tábornok
tábornok hadseregéhez kíván csatlakozni. Ezután a haditanács is két táborra szakadt, ami természetszerűleg a sereg két részre oszlásához vezetett. Vécsey mintegy 8000 fős seregével másnap megindult Kápolnás felé, majd átkelt a Maroson. Tótvárad elhagyása után azonban a készleteket szállító, közel 2000 szekeret egy szűk völgyben, az üldözésre rendelt egyik osztrák dandár megtámadta és zsákmányul ejtette. Mindez azért történhetett meg, mert a magyar sereg visszavonulása rendezetlen volt, a katonák szinte állandóan lövöldöztek, fegyvereiket eldobálták, raboltak, fosztogattak, nem figyeltek a parancsok végrehajtására. Vécsey a huszárokkal igyekezett fenntartani a rendet, de ez már alig járt sikerrel. A honvédek igyekeztek megszabadulni mindentől, ami a menetet lassította, így elhagyták megrongált fegyvereiket, szakadékba lökték a készleteiket, málháikat és főleg a nehezebb lövegeket. Vécsey az orosz seregek közelébe érve követeket küldött Rüdiger tábornokhoz, kifejezve szándékát a fegyverletételre. Ezután kilenc huszárszázaddal és négy löveggel Nagyváradra vonult és letette a fegyvert. A csapatok nagyobbik része augusztus 19-én érkezett Borosjenőhöz. A helységet orosz csapatok tartották megszállva és a legkevésbé sem számítottak a honvédsereg érkezésére. így fordulhatott elő, hogy a Vécsey által küldött követek egy alvó táborba érkeztek. Almából ébresztették fel az orosz dandárparancsnokot is, aki alig akarta elhinni, hogy a magyarok neki akarják megadni magukat. Másnap, augusztus 20-án a honvédek csapatokban indultak meg Boros- jenő főutcája felé, ahol megtörtént a fegyverletétel. Vécsey tábornok tevékenységét, szerepét már a szabadságharc alatt is különbözőképpen ítélték meg. Az ellenség - mint láttuk - különösen haragudott rá, mert a birodalom egy fontos erődjét rommá lőtte és valóban csak néhány napon múlott, hogy nem foglalta el. Azt azonban elismerte - ezt az ostromnaplóban is rögzítették -, hogy a várostrom nagy szakértelmet felmutatva zajlott. Nem tudták neki megbocsátani azt sem, hogy temesvári tábora nem úgy nézett ki, mint egy tábori hadtest szállása. Ez jól felszerelt és ellátott volt, sőt, ahogy Margitay Gábor mérnökkari őrnagy fogalmazott: „hallatlan fénnyel elárasztott, s delnőkkel volt tömve a temesvári kéjtábor”. Margitay szerint a tisztek itt nem foglalkoztak semmivel, csak mulattak, szórakoztak. Egy másik résztvevő Potemkin Ödön huszár hadnagy a következőket írta a táborról: „Voltak tág lobos sátraink, hová - midőn időnkből telt - nyugalomra heveredtünk, továbbá, minden táborunkban vendéglőnk, ízletes étkekkel s hűsítő italokkal tele, sőt a középpontban fagylalda sem hiányzott, s végre a közel- sőt a távolvidék minden rangú hölgyei elárasztották táborunkat, s így a kedélyes táncz vigalmak sem hiányoztak, s napi renden voltak.” Biztos, hogy a vár körüli táborokban az élet viszonylag kényelmesebb volt, hogy a táborban hölgyek is sűrűn megfordultak, és hogy rendszeresen szólt a zene, hogy ünnepségeket rendeztek, de tétlenséggel vádolni a hadtestet aligha lehetett. Ezt mutatják az ellenség veszteségei - 550 fő a harcok során, 200 fő a járványtól -, a több mint 10 000 kilőtt lövedék, a gondosan megtervezett és 614
