Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / Különszám - Kedves Gyula: A lovasság szerepe Komárom védelmében az 1848-49-es szabadságharc alatt

szabadcsapat lovasságában - túlnyomórészt még az augusztus végén toborzott önkéntesekből állt, akik akkor 1 éves szolgálatot vállaltak.

Novemberben az ezred megszervezésekor ugyan reguláris alapokon állították fel az alakulatot, ami többek között azt is jelentette, hogy 4 éves szolgálati időt kell a hadseregben letölteni, de a Komáromban lévő önkéntes huszárok az 1 éves szolgálati idő leteltére hivatkozva elbocsátásukat kérték. Klapka ennek természetesen nem tehetett eleget, annál is inkább, mert szeptember első napjaiban egyre nagyobb méreteket öltött a legénység szökése. Ennek során az is előfordult, hogy a fegyverrel csapatosan elinduló szökevények még az őijáratozó huszárokra is rálőttek, amikor azok megállásra szólították fel őket. Ilyen körülmények között a különben nem túlságosan erélyes Klapka kemény fellépést határozott el a fegyelem megszilárdítása érdekében. Miután az alakulat parancsnoka Kaszap őrnagy sem tudta jobb belátásra bírni huszárait, a zendülő legénységet haditörvényszék elé állították, amely halálra ítélte őket. Az ítéletet Klapka tizedelésre enyhítette, s 7 huszárt még aznap, szeptember 4-én kiszámoltak a felsorakoztatott elítéltek közül, s főbelőtték őket a szökevény honvédekkel együtt a város melletti Cigánymezőn. Az osztály ettől kezdve fegyelmezetlenség nélkül teljesítette szolgálatát a vár feladásáig. Másik százada nem is csatlakozott a szervezkedéshez, s a parancsnok Kaszap őrnagy is mindent elkövetett a legénység megnyugtatására, felvilágosítására. (Kaszap művelt, jól felkészült huszártiszt volt, a császári-királyi hadseregben főhadnagyi rangot viselt, korábban a nemesi testőrség tagja volt.)

A komáromi várőrséghez illetve hadsereghez tartozó lovasság (a Bocskai- huszárok zendülésével együtt is) becsülettel látta el kötelességét mindvégig. Hasznosan tevékenykedtek, s különösen 1849 nyarán voltak igen eredményesek, amikor teljes értékű lovassági szolgálatot láthattak el a várőrség csapatai közé beosztva is. Az alakulatok a vár október 2-5 között lezajlott feladásával feloszlottak. A Lehel-huszárok 2-án a jobb parti sánctáborban tették le a fegyvert. A Württemberg-huszárezredre másnap a Duna-szigeten került sor, s bár a császári-királyi hadvezetés szerette volna az ezredet szolgálatban tartani, a legénység nem állt kötélnek. Az amnesztia ellenére később az ezred újjászervezése során a császári hatóságok több esetben is zaklatták az elbocsátott huszárokat, s jó néhányat további katonai szolgálatra kényszerítettek. A Bocskai-huszárok október 4-én a Nádor-vonal erődítményeinek átadásakor tették le fegyverüket.

A huszárok komáromi helytállását talán legszebben annak a Württem- berg-huszár altisztnek a szavai fejezik ki, amelyeket Szinnyei József jegyzett le naplójában. Klapka - Nobili altábornagy kérésére - kérdést intézett a felsorakozott huszárokhoz: ki akar császári szolgálatba lépni? Egy altiszt válaszolt:

„Tábornok Úr! Az osztrákokhoz nem lépünk át, de ha a hazának ismét szüksége lesz reánk, mindnyájunkra számot tarthat Ön!”

596