Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka

ben mind az idáig példátlan patriotizmus volt. Nem a reális, történelmi Oroszországhoz való kötődés motiválta, szenvedélyesen ragaszkodott ahhoz az ábrándképhez, hogy orosz anyagból európai nagyhatalmat teremthet, ami mindenben hasonlít más európai országokra, de felülmúlja azokat hatalmas területével, szárazföldi és tengeri haderejével. A nagyhatalom építőköveiként szolgáló orosz nyersanyag nem ébresztett benne szeretetet, csakis nyűt ellenséges szándékkal közelíthette meg, mert az természetéből adódóan ellenállt, amikor bele akarták gyömöszölni az idegen ideál keretei közé, ezért hosszas, elkeseredett harcot kellett folytatni ellene. Ez magyarázza a Péter életművét átható mély ambivalenciát: egyrészt mintha lángoló, önfeláldozó szeretettel csüggött volna hazáján („Péterről pedig tudjátok meg, hogy az élete neki nem drága, csak Oroszország boldogságáért küzd”), másrészt viszont nem is titkolt gonosz szándékkal alázta meg a nemzeti érzést és gúnyolta az oroszok szent hagyományait.

Ilyen formákba öntötték a Péter által átvett nyugati technikát. Mint már említettük, az európai technika honvédelmi célú átvétele történelmileg elkerülhetetlen volt. De Péter olyan formákba öntötte azt, amelyek nemcsak hogy nem következtek, hanem éppen ellentétesek voltak ezzel a céllal. Semmilyen idegen hódítás nem rombolta volna úgy le Oroszország nemzeti kultúráját, mint Péter reformjai, melyeket eredetileg azért rendelt el, hogy megvédje országát az idegen hódítástól. E reformok végzetes tendenciáit nem a történelmi szükségszerűség, hanem Péter jelleme határozta meg. Az volt a baj, hogy Péter halála után már nem lehetett változtatni az általa kijelölt irányvonalon. Mivel Péter nemzetellenes átépítő munkája során magas kormányzati és katonai tisztességekbe kerültek egy bizonyos típushoz tartozó emberek, akik ellenségként álltak szemben az igazi nemzeti elemekkel, e folyamat a velejéig megrontotta a társadalom vezető rétegét, ezért a kurzusváltás gyakorlatilag lehetetlen volt: már túl sokan kötelezték el magukat az új rezsim mellett, az ő kezükben volt a haderő és a kormányzati apparátus.

X.

így hát I. Péter határozta meg az orosz történelem újabb korszakát. Vele kezdődik az a kor, amelyet a nemzetellenes monarchia korszakának nevezhetünk.

Fenekestül felforgatták az orosz életet. Mivel a régi orosz államiság ideológiai alapjait lerombolták, az új államot csakis az erőszakra építhették. Oroszországban azelőtt is volt jobbágyság és szervezett haderő, mégis csak az európai minták átvételével vált a jobbágyság és a militarizmus országává. Az új ideológia a tiszta imperializmus és a kormányzati kultúrharc ideológiája volt, erőszakkal kényszerítették az országra az idegen civilizációt, hódítóként fenyegették a szomszédos államokat. így ebben az ideológiában is megmaradt az a belső ellentmondás, amely I. Péter egész életművére rányomta bélyegét. Oroszországot, az orosz népet csak anyagnak tekintették, amiből létrehozhatják a legerősebb európai nagyhatalmat. Lenéztek minden ősi orosz szokást mint barbár csökevényeket, félbolond vademberekként bántak az orosz emberekkel, akiket furkósbottal kell az európai módira szoktatni - mindez ter62