Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / Különszám - Rosonczy Ildikó: "Egy maroknyi elkeseredett ember" - A Tömösi-szoros és Brassó fellegvárának bevételéről

szerkészletet feltöltötték, a kiválasztott állást jobban fedezték; igen erős bombázás kezdődött. Az intézkedés hatékonynak bizonyult. A várban egy, a külső' fal fölé magasodó, szinte a vár egész belsejét elfoglaló téglaépület állt. E között a kaszárnya és a védművek között nem maradt három vagy négy szazsenynél nagyobb szélességű térség, egy amolyan kis körudvar, amely csak a várbeli közlekedésre szolgált. A kaszárnyára hulló gránátok a falból darabokat törtek ki, maguk is szétestek és vas-, kő- és téglatörmelékkel szórták tele az udvart. Elképzelhetetlen az a rémület, amit e régi, már sok helyen megrepedt és bármelyik pillanatban összeomlással fenyegető építménybe becsapódó minden egyes gránát okozott. Ha összedől, a törmelék elzárja azoknak a kazamatáknak a kijáratait, amelyekben a helyőrség bújt meg a szétrobbanó lövedékek elől. A magyarok valójában rendkívül nehéz helyzetbe kerültek: féltek a kazamatákban attól tartva, hogy a törmelék elzárja a külvilágtól őket és éhen halnak, kívül a falakon pedig igazi volt a pokol a röpködő gránátok, ágyúgolyók és a lövészzászlóalj fügyülő golyói miatt. A várbeliek lövései ritkulni kezdtek. Este hatkor a vár kapujában egy hadikövet jelent meg4. Elhaladt a városkapu mellett, ahol néhány ezres kiváncsiskodó mindenféle rendű és rangú lakos gyűlt össze. A tömeg követte, és így, kezében fehér zászlót tartva érkezett meg Lüders tábornok parancsnoki sátrához. A magyarnak sápadt arcbőre, szénfekete csillogó szeme, fekete sűrű korszakába, kellemes mosolya volt, járása büszke és előkelő. Szemét nem kötötték be. Fegyverszünetet kért, és azt mondta, hogy ha nem kapnak segítséget vagy tisztességes kapitulációs feltételeket, akkor az egész helyőrség harcolni fog az utolsó emberig; azt állította, hogy a várban van víz, élelem két hétre elegendő stb.stb., de mondandójába belezavarodott. Lüders tábornok közölte vele, hogy a helyőrségnek feltétel nélkül le kell tennie a fegyvert, gondolkodási időt csak másnap reggelig ad, s hajnalban az eddiginél kétszer akkora erővel újrakezdi a vár lövetését.

Amíg folyt a tárgyalás, a helyőrség ki akarta használni a percnyi csendet, és vízért küldtek. Hiába bizonykodott a követ, kiderült, hogy a helyőrség nyomorúságos állapotban van, amit tetőz az, hogy a kút is rossz. A védőknek kevés volt a vizük. Ütegeink és a lövészeink, ahogy észrevették a várból vízért kiküldött csapatokat, megújították a tüzelést. Lüders tábornok azonban megparancsolta, hogy másnap reggelig tartsanak szünetet.

A parlamenter a várba ugyanolyan ceremóniával tért vissza, ahogyan jött, Brassó egész lakosságának kíséretében. A vár parancsnoka, Szvdtovski még nem akarta megadni magát; a magyarok azonban megelégelték a bombázást, egyhangúan kijelentették, hogy ekkora erőkkel szemben tovább tartani magukat haszontalan és esztelen dolog. Másnap hajnalban kitűzték a falra a fehér zászlót, és kétszáz katona néhány tiszttel megadta magát. Hat ágyú, puskák, jelentős katonai készletek kerültek aznap a kezünkbe.

A brassói vár falainál tanúsított ellenállás, mégha az nem is volt jelentős, becsületére válik a védőknek. Egyébként is június 7-én, 8-án és 9-én (június 19-én, 20-án és 21-én) a magyarok vitézül harcoltak, jól kihasználták a terep adottságait, rendezett, fegyelmezett csapataik arról tettek tanúbizonyságot, hogy ügyüket állhatatosan megvédik. Elég jó benyomást keltettek, s ha mindenhol vissza is kellett előlünk vonulniuk, annak oka főként a mi számbeli

580