Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / Különszám - Molnár András: Lipótvár feladása

Egy nap azon vettük észre magunkat, hogy a schwarzgelbismus nyíltan kezd működni. így például Gruber százados öszveszólítja a tüzértiszteket, s felszólítja őket a vár feladására szavazni, és az ajánlt császári hivatalt elfogadni. Az öreg Döring s a könnyűelméjű Csóka hadnagy reá is állanak, de a lelkes hazafi, Tóth Mihály főhadnagy megvetóleg visszautasítja az ajánlatot. Az olasz tisztek is engedni kezdenek a körülményeknek, Csernovics főhadnagyot kivéve. A 7. zászlóaljnál gróf Starhemberg tart gyűlést. Itt Baranyay főhadnagy az, aki a vár feladásának megpendítésére hatalmas szót emel; Jánosy, Tersanszky s egynéhány más pajtásával a gyűlést odahagyja. Az egésznek élén Zinnern őrnagy és Heya százados voltak. A 16. honvédzászlóalji tisztek gyűlést nem tartottak.

Mihelyst megtudtuk az említett dolgot, mindjárt Farkas százados, Leho- tay és Csernovics főhadnagyok, Tóth és Dobozy hadnagyok és én, elsiettünk a várparancsnok úrhoz, előadtuk, hogy mily rossz szellem kezd a várba uralkodni, s kértük, hogy találna módot annak elfojtására. Mikor mi észrevételeinkről értesíteni mentünk a várparancsnok urat, éppen akkor jelentette Med- nyánszky őrnagy úr is az előbbinek, hogy Gruber oly merész volt a fennemlített ajánlatot néki is tenni. Mednyánszky kívánta egynéhány jelölt elfogat- tatását s Grubernek felakasztatását, de Ordódy nem akart első lenni, ki a magyar seregnél akasztatni kezd. O senkit [nem] fogatott el, de megintette őket.

Ezután nem történt semmi ilyesmi nyilvánosan, de annál inkább törekedtek az Ordódy környezői, mint Zinnern, Gruber, Heya, Starhemberg és Szabó őtet leverni gaz beszédök által. Kártyázó társaságukból végtére úgyszólván clubbok váltak, ahol ha nem éppen közvetlen is, de közvetve eldöntetett a vár feladása.

Negyedszeri megjelenésében az ellenséges parlamenter értesített arról, hogy Windisch-Grátz nem engedi futárt küldenünk, hogy a Mészáros hadügyminiszter úr serege szétugrasztatott, és hogy Ordódyra az akasztófa vár, ha a várat még egyszer bombáztatni hagyja.

Januárius második felében történt, de napjára nem emlékezem, mikor egy reggel eltűnni láttuk az ellenséges őröket. A kiküldött cirkálók azon hírt hozták, hogy Simunich Nyitrára vonult a Görgei-féle csapat elébe. Ez a várba nagy örömet okozott. Lehotay főhadnagy elküldetett egy fél századdal Gal- gócra szarvasmarhát s mit requirálni. O el is járt szorgalmatosán a dologban, de mikor estve visszatért, már jött megint az ellenség.

Simunich megint parlamentert küldött. Háromszori igazmondása rovására most csúful meghazudtolt bennünket, azt adván elő, hogy ő csupán azért vonult Nyitrára, hogy a szétvert Mészáros-féle csapat azon töredékét, mely Gáspár ezredes alatt Komját felé vonult, elfogja. Ezen tudósításnak már szinte mindenki hitt; a Simunich szavába nem akartak többé kétkedni. Ennek következtében a csüggetegség nőttön-nőtt. Tudtunkra adta azt is, hogy a Gör- gei tábornok úr serege úgyannyira megverettetett, hogy alig van még 5000 ember keze alatt; hogy a Bem-féle csapat, mely Erdélyből Bukovinába nyomat- tatott volt, ott szétverettetett; továbbá hogy Eszék feladatott; hogy semmi reményünk nem lehet, hogy magyar sereg rajtunk segítsen; és az új császár részéről a hozzánk átállott rendes katonáknak közbocsánatot hirdetett. A vár- parancsnok úr az utóbbiból, ha nem csinált is titkot, de nem is hirdette.

547