Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
rivuAiv AAV 111 E novella a misztikumból átvezet bennünket a kegyetlen valóságba. Itt már nyoma sincs a meseszerűségnek, a nosztalgia édes érzésének. Ne is várjunk felol- dozást Csáthtól a novella végén! Ennek megfelelően eltűnnek a díszes jelzők, a novella hangulata komorrá válik. Ha A varázsló kertje kerülne megfilmesítésre, élénk színeket használnék, a frissességet kifejező kék, zöld és világos színek dominálnának. A varázsló halálában azonban a sötét, mindenekelőtt a fekete és szürke kerülne túlsúlyba. Zenei aláfestésnek komor, lassú zenét képzelnék el, ezzel is fokozva a vizuális hatást. Mivel Csáth Géza írói munkásságára rendkívüli hatással volt saját élete, lelki bűnei, hogy még írásaiban sem tudott ezektől a terhektől megszabadulni, ezért az írásban próbált menedéket keresni. Tehát azt mondhatjuk, hogy ő maga volt szinte minden írásának a hőse. Összetett szimbólum a kert és a varázsló is. A varázsló jelentheti magát az írót, aki a mesék, illetve a kábítószerek világába menekül. Ez összefüggésben van természettudományos szemléletével. Talán túl élesen látta a dolgokat, megértett mélyebb összefüggéseket, az elmúlás rezignált fájdalma mindig megkísértette. Ezért menekül Csáth Géza (és természetesen hősei is). MENEKÜL az őt körülvevő világ elől, az emlékezés fájdalma elől, lelkiismerete és saját maga elől. Számára menedék a művészet. A „varázsló" mágikus hatalmát kihasználva a valóság ábrándját eltünteti, „köpenyével és varázspálcájával suhint egyet" és sűrű, szinte átláthatatlan ködöt varázsol önmagának és természetesen az olvasónak is. Csak próbálunk a ködben tapogatózni; alig pislákolnak a fények, de legalább látjuk őket... Csöppnyi reménység villan fel, hogy valaha is elérjük őket, és ez az érzés ott motoszkál tudatunk legmélyén minden Csáth-novella olvasása közben. Talán ezt nevezik katarzisnak. A pislákoló fényeket Csáth jobban látta, mint mi. Mikor beadta magának a morfiumadagját, az idő megszűnt számára létezni. így ír az Ópium című novellában: „A gyönyör eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez bennünket a tér béklyóiból, és az idő zakatoló másodperc óráját megállítva, langyos hullámokon emel bennünket a lét magasságaiba... Ekkor ismerjük meg az élet mély értelmét, és világosak lesznek előttünk a homályok és sötétségek... Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül kétmillió évet jelent..." Volt ideje a „több millió" év alatt a „pislákoló fényekhez" közelebb kerülni és a lét esszenciáját megérteni. Mint már említettem, Freud álomelmélete meghatározó tényező volt a Csáth-novellákra. Ennek bizonyítéka két remekül megírt novella: a Délutáni álom és A béka. A Délutáni álom című novella története meglehetősen egyszerű, ám a mögötte rejlő értelem nagyon összetett. A mű lényegét a főszereplő álma adja. Az álom ismét a képzelet, a mesék világába kalauzolja el az olvasót. Ennek megfelelően az álom meseszerű világa ismét nagyszerű képekben bontakozik ki előttünk: „A város tornyai, a ciprusok, és a pál-