Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
/ VERSEK Drága Herosztanész! Őrizlek, halálomig tartó hajrán. Emlékszem rád, Göndörnek, fehérnek látlak, a szemedben tüzek égnek, ott állsz magadban az agora sarkán. Hallgatsz. Kezed véres, nem olyan rég még szeretőd verted kíméletlenül. Szelíd nő, ő ért meg egyedül. Fél tőled, hiszen érti igazad, hogy pusztulni a nagyobb gyönyörűség, isteni a csalás, hitvány a hűség, és nyomorult, mi mégis megmarad. A rend hízeleg szívnek értelemnek. Aki fél, meghajtja kényes fejét, és nem hallja a semmi halk neszét. Házat építenek, virágot nevelnek a gyengék, és lágyan, könnyen szeretnek. Vakon, boldogan halálba buknak, szigorú Istent vesznek maguknak. Tűrik a világot, s mást nem is keresnek. Ne forrósodjon, ne hűljön az ész benned soha, drága Herosztanész! Te csak pusztíts, amíg építkeznek ők, te csak hirdesd a mindig-más-jövőt: se ördögöt, se istent - a változást. Énekeld a csonkaság ügyetlen himnuszát!
