Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Szabó Gyula: BUÉK-1959
egy „hasonulva” hozzá sok helyen zavarosságokkal és értelmetlenségekkel rögzítette a hosszú szöveget. Véleményét a fontosabb és érthetőbb szövegrészek így adták vissza a jegyzőkönyvben: „Nagy István: Szükségesnek tartom leszögezni, hogy nem vezet semmiféle elvtelen elfogultság, amikor felszólalok. Azért mondom... mint olyan valakivel szemben, akivel Földes nem tanúsított elvtársi magatartást, úgy érzem, elvi alapon állok, álltam és fogok állani ezután is. Többen kijelentették, hogy sajnálkozással veszik tudomásul, hogy ötödször is vitatni kell nekünk ezt az ügyet, én ellenben felháborodva állapítom meg, hogy ilyen hosszú időt kell eltölteni. Azért felháborodva, mert Földes elvtárs az új lényekből kiindulva végig nem volt őszinte és önvizsgálata útján mindig csak addig jutott el, amíg a kritika tüze alatt el kellett jutnia, és ahova már az éberségünk nem terjedt ki, ezeket a tényeket a hamujába hagyta. A jelentésben foglaltak nagy részét nem akarom megismételni, tisztán az új tények alapján akarok véleményt mondani. Melyek az új tények? Földes elvtárs nem egy liberáliskodó, események hatása alatt ide-oda ingadozó elem volt, ahogy eddig láttuk mi, hanem... egy tudatosan átgondolt koncepciója volt, és ahol ez nem ütközött akadályokba, igyekezett a gyakorlatba átültetni. Ez az új az én szememben. Ennek bizonyos nyomát láttuk a XX. Kongresszus előtt és után... amikor hallottam, hogy milyen beszélgetések folynak az ESPLA-nál és felhívtam, mint az írószövetség elnöke, figyelmeztettem arra, hogy tűrni nem szabad ezt, menjen el a Párthoz, mondjon el mindent, tájékoztassa a Pártot, hogy milyen in- gadozásos értekezések folytak.... akkor kijelentette, hogy ő nem megy... Ugyanakkor évek múlva nem félt, hogy kivigye Pártellenes esztétikai, politikai koncepcióit, de hogy a Párt elé menjen, attól félt, ezt idézőjelbe teszem. Egész sereg dolog más megvilágításba kerül, ahogy eddig láttam... Beszéltek az UTUNK-ról. Valóban az ő főszerkesztősége, működése ideje alatt nemcsak negatívumokból, de pozitívumokból is áll. A szerkesztőségben egy harc folyt, és ennek a harcnak a hatására jó cikkek is kerültek be a lapba és ennek eredményeképpen szorultak ki a lapból. Ne feledkezzünk meg arról a kollektíváról sem, amely ott volt. Nemcsak ingadozó tagok voltak, hanem szilárd lábon álló tagjai is. Ilyen vonatkozásban kell néznünk azt, hogy ott viszont, ahol az éberségünk csökkent, vagy nem voltunk jelen, Földes rögtön érvényesítette a maga koncepcióját... A kisepikái vitának leadása nem az ő műve volt. Neki is jelent meg egy-két cikke. Vita volt vele, miért nem hívta fel a figyelmünket azokra a regényekre, költői művekre, amelyek nem sematikusak, nem proletkultosok... Itt nem arról van szó, hogy Földes elvétette az arányokat. Az derült ki, hogy általában a dogmatizmus hatásának tekintette az egész irodalmat, amit 23-a előtt (után?) csináltunk. Sütő és én kértük, hogy tisztázzuk ezeket a kérdéseket, mert történelmietlen volt az egész vita, mert nem követte az egész irodalom fejlődését az egész történelmi materializmust tekintve... Sokat vitatkoztunk, hogy hova jutnak ezek a tendenciák... Szabó Gyula II. kötete még inkább amellett bizonyít, hogy ott, ahol módjában volt ezt a koncepciót érvényesíteni, ott érvényesítette. Milyen lehetett ez a regény, és hova vezetett ez a regény a lektorok hatására? A regény az első változatában nem az volt, ami nyomtatásban jelent meg. Asztalos említette, hogy igazam van. Földes nem érezte, hogy a regényben súlyos negativizmus jelentkezik. Elolvastam a jelentést (Földes referátumát a kötetről). Szó sincs 469
