Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Szabó Gyula: BUÉK-1959

felelősnek érzem magamat azért a 2-3 cikkért, amit elküldtem neki, ő felel azért, amit ezekből leadott az UTUNK-ban... Ezt a néhány megjegyzést azzal szeretném zárni, hogy a Pártbizottság az ellenforradalom napjaiban olyan segítséget adott és türelmet tanúsított, ami végül is oda vezetett, hogy felismerjük hibáinkat, elérjünk oda és végezzük azt a munkát, amit a Párt reánk rótt. Földes... ezekből a tévelygésekből eljutott addig, hogy egy adott pillanatban szembekerült a Központi Vezetőséggel. Csodálkozom, hogy Földes fölháborodva visszavág és megjelentet egy olyan cikket, amelyben átsiklik a saját hibái felett. Nyilvánvalóan inkább szembe kellett volna néznie önmagával és hibáival, mint 1956-ban a Központi Vezetőség egyes tagjainak leváltását követelnie.

Kijelentette, hogy nem békéi meg a Központi Vezetőséggel, s ezt a kijelentését olyan nagy megindultsággal tette, hogy sírt nálam, s ekkor én magam próbáltam megnyugtatni elég bizonytalanul, hogy megoldódnak a kérdéseink, a Párt komolyan hozzáfog a hibák megoldásához, de Földes határozottan szembekerült a Központi Vezetőséggel. Amikor a Vezetőség hozzáfogott, hogy felszámolja az irodalmi életben lévő racionalizmust, megláthatta volna, hogy neki hol a helye és mi a feladata. Megdöbbentem azon, hogy ő azok után, hogy ő is felismerhette és felszámolhatta volna a hibákat, még mindig a rendszer apologetikájának tartotta azt az álláspontot, hogy a mi sajtóviszonyaink között sem ismerünk olyan irodalmi művet, amit ne engedélyezhetnénk. Pl. Szabó Gyuláét, amit nem engednek terjeszteni. Megdöbbentem, hogy Földes mint marxista kritikus, hogyan tud megítélni egy ilyen narodnyik, 56-os szellemben megírt könyvet. Földesnek nem egy esetben olyan véleményét hallottam, amelyek semmi esetre sem mutattak arra, hogy megértette volna a hibák lényegét. Láttam a Központi Vezetőség gyűlésén önbírálatot gyakorolni. Sajnos nem tapasztaltam, hogy ezek után határozottan és önmagában megnyugodva hozzáfogott volna a hibák felszámolásához. Mert ha hozzáfogott volna, akkor az UTUNK szerkesztőségében nem tapasztaltuk volna azt az elvtelenséget, amit tapasztaltunk. Nagy István a tanú rá és a szerkesztő bizottság, hogy Földessel késhegyig menő küzdelmet kellett folytatni, hogy foglaljon állást néhány fiatal kísérlete ellen, amely apolitikus és kérdéseinkről eltereli a figyelmet. Megkérdeztem Marosi Pétert, hogy az UTUNK miért nem szólalt fel hosszú időn keresztül ezekről a konkrét kérdésekről... Nem szólalt meg Székely, Tordai Zádor Pártellenes gyalázatos cikke miatt, mert úgy érezte, nem lett volna ildomos. De nem tudta, hogy mit csinál és mi a kötelessége akkor, amikor meg kellett volna szólalnia Földes elvtársnak. Én nem értettem és csodálkoztam, hogy miért kell nekem vitába esni Székely János ügyében. Székely Jánostól cikket és verset közölt, most már tisztelettel és köszönettel tekintek azokra a fiatal barátaimra, akik felvilágosítottak tévedéséről, hogy ilyen nyilvánvaló kérdésekben Földes álhumanista elképzelésekkel miért nem lehetett határozottabb magatartású. A fiatalok, akik most kezdenek éledezni, addig Földesre tekintettek fel és elvárták volna, hogy képviselje a Párt álláspontját. Páskándi ügyével kapcsolatban Földes nem a Párt álláspontját képviselte. Nem tudom megérteni, hogy akármilyen tehetséges legyen is valaki, ne kelljen megbüntetni. Ha Páskándi Szovjetunió-ellenes verseket írt, akkor az ő bűne nagyobb, mert a nagyközönséghez szóló írásról van szó. Én legutoljára úgy váltam el tőle, hogy Földessel fél éjszakán át

462