Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Friedrich Dürrenmatt: Pilátus
Krisztus - ijesztő csodát téve - leszállóit a keresztfáról, hogy végre bosszút álljon ellenségein. Felállt az asztaltól, és kiment. Elébe hozatta lovát, és néhány katonája kíséretében kilovagolt. A lovak is ijedősek voltak, mintha valami roppant félelem lett volna úrrá rajtuk. Jeruzsálem utcái üresen, kihaltan tátongtak: mintha a leszakadt ég súlya alatt nyögne a föld, s többé nem lesz sem nappal, sem éjszaka... Pilátus kísérőinek az arca is elsápadt. Kopasz fejükön a sisakok csigaházakhoz hasonlítottak, és a sisakok alatt kiégett, fénytelen szemek húzódtak meg. A helytartó ijedten pillantott a kezére. Olyannak látta az ujjait, mint valami hatalmas póknak a csápjai, melyek a gyeplő köré fonják a hálót. Elhagyták a várost, és afelé a domb felé tartottak, ahol a három keresztet állították fel. Elvágtattak az emberek mellett, akik keresztbe vetett térdekkel, a földön ülve gubbasztottak az út szélén, és hangosan értelmetlen szavakat mormoltak. Néhányan kétségbeesésükben a paripák elé vetették magukat, s még jajveszékelésüket sem lehetett hallani, amikor a lovak patái széttaposták őket. Sokfelé kettétört pálmafák és súlyosan megtépázott olajfák szegélyezték az utat. A sziklákba vájt sírok megnyíltak, sok halott előjött, s a csontkezek zászlóként lengtek a tejszerű, édes levegőben. Számkivetett leprások csapatokba verődtek, és lobogó köpenyükben úgy imbolyogtak, mint valami fekete madarak, s hangjuk éles füttyszóként szállt tova... A sziklák között gyalogösvény vitt fel a Golgotára. Öngyilkosok oszlásnak indult tetemei hevertek szanaszét az úton. A sziklák tetejéről vetették volt alá magukat, s hullájuk temetetlen maradt. A lovak egyre nyugtalanabbak lettek, amint közeledtek ahhoz a helyhez, ahol a keresztfák voltak felállítva. A középsőn függött Jézus. Csupaszon meredt a kereszt az ég felé, melyre a testét szegezték. A Nap még mindig kiégve, mozdulatlan állott az égbolt közepén, mintha megállt volna örökre az idő. A sötétség sem akart elmúlni. Pilátus csaknem nekiment a keresztfának, amely előtte meredt az éjszakai sötétségben, és csak nagy nehezen tudta megállapítani, hogy ez a fa Krisztusé. Pedig már éppen el akart fordulni tőle, hogy tovább keresgéljen, amikor észrevette, hogy ez a keresztfa mégsem üres. Azt hitte ugyanis, hogy a holttestet már levették róla. Először Jézus lábát pillantotta meg: egyetlen nagy szöggel szúrták át a lábait, és szegezték oda a fához. Amikor felfelé siklott a tekintete, látta, hogy a teste kissé előrehajlik, a kezét is átszegezték, és a két karja kitárt mozdulattal az ég felé mutat. Most már csak Jézus halott tekintete nézett szembe Pilátussal... Harmadnapra, kora reggel érkezett hozzá a követ. Jelentette a helytartónak, hogy Krisztus az éjszaka elhagyta sírját, és hajnalban már üresen találták a sziklabarlangot. Pilátus késedelem nélkül odalovagolt, s hosszasan nézett bele az üres sírba. Valóban üres volt! S a nehéz kő, mely a sírt zárta, most el volt hengerítve, és széttörve hevert a földön... A helytartó lassan hátrafordult. A mögötte álló rabszolga urára pillantott, 430
