Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 4. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Az ukrán kérdés

ez a kultúra minél tökéletesebben illeszkedjék a konkrét etnográfiai alapokhoz, a „felső szinten” feleslegesek és károsak az ilyen mesterséges akadályok. Az elit kultúra lényegéből adódóan maximális tágasságot igényel, ezért bármiféle regionális határt csakis akadályként érzékelnek a kulturális értékek termelői és fogyasztói is. Csak a konkurenciától rettegő, középszerű művészek és a mániákus, fanatikus sovén lokálpatrióták parcelláznák fel elzárt régiókra a kultúra e területét. De ha a középszerű művészek és rossz ízlésű műértők kedvéért nemcsak a kultúra „alsó”, hanem /első szintjén” is határokat húznak, akkor az egyes országrészekben mennybe menesztik a másodvonalat, s a provinciális tespedtség áporodott levegőjétől fuldokló valódi tehetségek és kiművelt emberfők a fővárosba menekülnek a régióból, s végül elhagyják szülőföldjüket azok az emberek is, akik nélkül nem végezhető el ez a fentebb leírt alkotó munka a kultúra „alsó szintjén”.

Tehát az orosz kultúra regionális és etnikai differenciálódásának semmiképpen sem szabad átterjednie a magasabb rendű kulturális értékek „felső szintjére”. Ami az orosz kultúra jövőjét illeti, a ,felső szinten” nincs szükség etnikai és regionális határokra, eltérően az „alsó szinttől”, ahol komoly szerepük lehet a pontosan kijelölt etnikai és regionális választóvonalaknak. Persze e két szintet nem kell mereven elválasztani, a kettő közt fokozatos, észrevétlen az átmenet - másként a kultúra nem lehet egységes rendszer, azaz nem lehet kultúra e szó valódi értelmében. Ezért a kultúra „alsó szintjén” még világosan kirajzolódó regionális határvonalak - távolodván a népi alapoktól - egyre inkább elmosódnak, a kultúra csúcsán pedig már nem is érzékelhetőek ezek.

Igen fontos, hogy a kultúra „felső” és „alsó” szintje között állandó kölcsönhatás legyen, hogy a „felső szinten” keletkezett új értékek orientálják a régiók szerint differenciált és egyénített „alsó szinten” folyó kulturális értékteremtő munkát és fordítva, az Oroszország régióiban folytatott kulturális tevékenység valamiképp összegeződjék, semlegesítvén a sajátosan helyi, partikuláris jegyeket emelje ki, azt, ami közös - így határozza meg a /első szinten” folyó alkotó munka szellemiségét. A kultúra „alsó” és /első szintjének” állandó kölcsönhatása határozza meg a regionális választóvonalak szerepét, formáját és jelentőségét. Ezek teszik lehetővé a regionális, egyedi kultúra kialakulását, de nem zavarhatják az „alsó” és a /első” szint kölcsönhatását. Ezt nyilván nem lehet pontosan szabályozni: valamely részletkérdésben szigorúan az adott regionális határhoz tartják magukat, más esetben nagyvonalúan kezelik azt. Az a lényeg, hogy helyesen fogják ki a választóvonalak jelentőségét, ne öncélúnak tekintsék ezeket.

Hogy az orosz kultúra - függetlenül az „alsó szinten” mutatkozó regionális és etnikai differenciálódástól - mégiscsak egységes rendszer legyen, mindenképpen eleget kell tennie egy fő feltételnek: ugyanazon a szervező elven kell alapulnia mind az egységes /első szintnek”, mind az orosz kultúra „alsó szintjének” annak minden regionális változatával egyetemben. Ez az elv a pravoszláv hit, mely egyaránt drága minden orosz népcsoportnak, mélyen gyökerezik a néplélekben, ugyanakkor alkalmas arra, hogy az össznemzeti elit kultúrát gyarapító kiművelt emberfőknek szánt magasabb rendű szellemi értékek alapjául szolgáljon. Valaha ez az elv éltette az egész orosz kultúrát, s pontosan ez tette lehetővé, hogy újból egyesüljön az orosz kultúra nyugati

371