Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Fábián László: "A beszéd szakadatlanul őrlő malma"
hiszen azt éppenséggel a sarasban keressük meg, miként az akkádnak megfelelő se’um, sea’um is keresni értelemmel bír. Igaza van tehát Foucaultnak, amikor a szexualitásban keres valamit, ugyanakkor könyve nem győz meg róla, hogy olyasmire akadt volna, amit érdemes volt ekkora apparátussal, ilyen felkészültséggel keresni. Az ember „kint” és „bent”-je alighanem érdemesebb lett volna a megkutatásra ebben a témakörben, ha szabad Martin Bubertól kölcsönvennem ezeket a fogalmakat. Egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy Sartre már a nagy vihart kavart Les mots et les choses (A szavak és a dolgok) kapcsán „geológiával” vádolta a szerzőt, mitöbb, úgy látszik, ez kiterjeszthető A szexualitás történetére is. Hozzátenném, az „eklektikus szintézis” vádja is. Marx, Saussure, Freud ötvözéséből egyéb nem is igen születhetett. Nietzschéről nem szólva. Nem, valóban nehéz hinni benne (Freud ilyet aligha állított volna valaha is, ez egyértelműen Marx hatása), hogy a szexualitás mint történelmi konstrukció esetleg nélkülözhető lett volna, netán valami más hatalmi technikával felcserélhető. Márpedig Foucault ezt sugallja. Én meg azt gondolom, hogy a szexualitás lényege mélyebben rejlik, ha nem egyenest a metafizikában; a történelemben pedig felszíni formái jelennek meg, igaz, valóban annak megfelelő intenzitással, miként azt az adott társadalom igényli. Ám nem az elfojtás vagy a fölszabadítás a lényeg a szexualitás szempontjából, azok mindössze az eszmeáramlatok szempontjából. A biológus minden további nélkül el tudja képzelni, hogy az a végtelenül bonyolult érzéskomplexum, amelyet szexualitásnak nevezünk, esetleg bizonyos fajta fertőzésként indult meg, amely veszélyeztette a faj túlélését, tehát rafinált védekezési technikát involvált egy tökéletesebb válogatás biztosítására (Carl Sagan). Lehetett így és lehetett másként. A sexust azonban elcsúsztatjuk valóságos helyéről, ha csupán az emberi szabadság metaforájaként közelítünk hozzá, noha senkinek nem jutna eszébe ilyen vonatkozásait kizárni másfelől. Magam számára hihetetlenül tanulságosnak tetszett Foucault könyve abból a szempontból, milyen gyorsan avulnak olyan gondolatrendszerek - ebben az esetben a strukturalizmus -, amelyek egykoron nemcsak felélénkítették fantáziánkat, de egyenesen új dimenzióknak tetszettek. Mára viszont beépültek, ha képesek voltak rá, részévé váltak a többoldalú szisztematikus közelítésnek. (Atlantisz, 1996.) 340
