Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 4. szám - Fábián László: "A beszéd szakadatlanul őrlő malma"

különböző nemi eltévelyedésekről, perverziókról, amelyek mind az említett kódok szerint értelmeződnek eltévelyedésnek. Vagy talán mégsem? A magam részéről hajlok arra, hogy - mondjuk - az incesztus vagy a homoszexualitás elítélése jócskán tartalmazza a faj önvédelmét, azaz: mondhatni természeti törvényként működik, és egészen más kérdés az, hogy a történelem során melyik társadalom milyen szinten ítélte el, tiltotta vagy tűrte, hogy ne mondjam: emberi szabadságjogként tűzte/tűzi zászlajára. Mondhatnám: a toleren- cia foka; mit bír el egy társadalom vagy éppen milyen erők milyen célokkal lobbiznak parttalanná tételének érdekében. Történetileg nézve, és jóval korábbi korokra visszamenve, mint a Foucault által vizsgáltak, megengedésekre éppenúgy találtunk példákat, mint tiltásokra. A következményekről viszont nemigen szoktunk nyíltan beszélni, jóllehet, az még mindig a diskurzus része lenne. Nem szól ilyesmikről a szerző sem, talán nem is tartozik vállalt föladata körébe, holott egyszer végig kellene gondolni a kései hellenizmus dekadenciáját, netán a mükénéi kultúra tökéletes elsüllyedését, hogy csupán a legkézenfekvőbb példáknál időzzünk. És akkor még nem szóltunk a hyperboreus misztériumokról, az egyiptomi dinasztiák testvérházasságairól, vagy éppen az eleusziszi beavatási szertartásokról.

Hadd idézzem ide a Foucault-val ellentétes pólusról, a tradicionális gondolkodás oldaláról Julius Evolát, aki a primordiális hagyományt eképpen foglalja össze: „a nemeket illetően a férfi és a nő két típusként jelenik meg: aki férfinak születik, annak teljességgel férfiként kell magát kiteljesítenie, aki nőnek, annak teljességgel nőként, kizárva minden keveredést és pro- miszkuitást; sőt a természetfeletti irányában is a férfi és a nő saját útját kell, hogy kövesse, amelyet nem változtathat meg anélkül, hogy ellentmondásosan, nem-organikusan éljen”. Ez a gondolat a természetbe való tökéletes beágyazódottságot tekinti mércének, amely egyúttal isteni törvény is, megsértésének súlyos következményei vannak. Mivel pedig Evola a hagyományhoz való viszonyulásban látja az ember történeti mozgásának értékelhetőségét, a hagyománysértést katasztrófának tekinti, a dekadenciát súlyos betegségnek, mert a nemek tradicionális törvénye annak elsorvasztására kötelez, ami a nőben férfi, vagy ami a férfiban nő. Természetesen Foucault nem kíván ilyesféle szabályozásokhoz, normákhoz eljutni, mivel szerinte már a 19. század gondolkodói „az emberből azért csinálták a megismerés egy tárgyát, hogy az ember saját szabadságának és saját létének alanya lehessen”. A körülményes fogalmazás itt minden bizonnyal az önazonosságot, a szabadság zéró fokát jelentheti.

Mármost igen nehéz volna elhallgatnunk, hogy az ember szabadságával szemben minden társadalom (még a liberális burzsoá demokrácia is!) kételyeket támaszt abban a pillanatban, amikor fönnállását veszélyeztetve látja általa. Azaz: kizárólag korlátozott szabadságról beszélhetünk, amellyel szemben előttem őszintébbnek tetszik a szabad akarat gondolata - akár a keresztény eszmeiség szerint is, ahol világosan isteni eredetű. Valahogyan úgy, ahogyan Jung tartja: „A szellem pszichikus megjelenése minden további nélkül arra utal, hogy archetipikus természetű, azaz a szellemnek nevezett jelenség egy autonóm őskép létezésén alapszik, amely a tudatot megelőzve univerzálisan megvan az emberi psziché adottságai közt”. A szabad akarat a szellemnek egy ilyen „pszichikus megjelenése”, univerzalitására számos

338