Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Sarusi Mihály: Csavargólapok
elemi jogai sincsenek meg! Mert elnyomottak a csabai szlovákok, mint elnyomott volt a szlovák mindig is, míg Hungáriában éltek!- Magyar kokod! - veti felém többször is, mintha ennyit azért ne értenék az anyanyelvén; már-már le kell fogni, nekem esne! Az elmagyarosodás veszélyének kitett, mert néhány szóból álló magyartudásából jó pár félig magyar, félig szlovák mondatra telik tisztességéből, szóval az eltatárosodó pozsonyi ifjú elkomorodik, s abbahagyja a barátkozást. Letesz a védelmemről is. Le nem tesz, de el kell hallgatnia. Még gyanúba keveredik? Idehaza magyar írótól soha nem hallottam egyetlen szlovákellenes kijelentést sem. Ott még, a Tátrában, a szlovákok szent hegyén a régi nóta járja? Mászva a Tátra csúcsait, vízeséstől menedékházig kapaszkodva tisztul csak ki a magyar kokod feje. Delegáciájá A szovjet testvérvárosba utazó küldöttség pártos tagjai a reptértől a nagy orosz rónáig varázsszóként használják a delegáciját. Delegácijá, mondják, s már ki is tárul minden kapu. Ha delegáció, az más. Akkor az elvtársak jönnek, nekik pedig már-már mindent szabad. Már ami szabad lehet a Szovjetúnióban a kommunista népvezéreknek. Küldöttségeinkben alanyi jogon kaptak helyet a helybéli pártvezetők és a város legelső emberei (mármint hogy a szovjet, azaz a tanács élén állók), s nagy megtiszteltetés gyanánt a buzgó, kitüntetésre, kiutaztatásra méltó egyszerűbb párttagok, akiknek ez lehet életük Nagy Utazása. K. elvtárs városatya a gyakori szovjet testvérváros-járásba beleunva beiratkozott egy nyugati hangverseny-kőrútra utazó küldöttségbe. Énekelni ugyan nem tud, de delegációvezetőként megteszi. Úgyhogy K. elvtárs mint a Városi Dalárda küldöttségének politikai vezetője - mert futotta művészetpolitikai vezetőre is, aki, hogy egyensúly legyen, pártházi kultúrirányító - lett a negyvennyolc tagú művészeti delegáció első embere. S hogy feladatának megfeleljen, összeszedett egy Lada-csomagtartóra való márkás italt, szőttest, díszérmét, miegymást a városházi kassza közreműködésével, hogy ne álljon üres kézzel az énekkart fogadó nyugat-európai város vezetői elé. Neki ugyan egy vasába sem került, annál több hasznot hozott a számára. K. elvtárs már akkor a tiszta hasznot szerethette, mert míg a dalárda a pódiumokon áriázott, kiállt a helybéli bolhapiacra, és túladott az ajándékokon. A dalosok nem tudták, hol csatangol K. elvtárs, de talán még örültek is, hogy nem zavarja karba éneklésüket az esetleges szakmai tanácsokkal. Ennek különösképpen a karmester örvendett, mert volt már rá példa. Egy nyugati út az Úr 1980-as éveiben igen szép ajándék volt, hát meg kellett hálálni. Karnagyunk a szállóbeli esti terefere után az egyik tűzrőlpattant kóristalányt beküldte K. elvtárs szobájába, hogy még emlékezetesebb legyen a Főnök eme kiküldetése. Szó ami szó, a szovjet utakon nem volt ilyen fólhajtás. 294
