Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Pósa Zoltán: Álmok hármas íve
tam el... Figyeljen, nem lehetne... Elfelejteni azokat a zászlókat... Maradjon csak az ablaktörés, meg a kukaborogatás... ez egy értékes ember, tudja Goethe Rémkirályát könyv nélkül, az még csak hagyján, de olvasta a bátyám verseit, ilyennel sajnos még nem találkoztam eddig... nézze, én eddig soha nem kértem magától semmit... Kérem, hadnagy úr - sopánkodik a nó' is... évek óta az első ápolt, akinek... izé... na szóval, fölállt az izéje tőlem... öregasszonytól, csinált nekem egy jó napot... ...meglátjuk... somolyog a szürdög... na, gyere fiam - fordul hozzám, ha a többiek aláírják, üsse kő, te se beszélj arról, hogy vörös zászlókat tépkedtél... tépkedtetek... volt veled valaki, fiam? Megrázom a fejem... - Jól van, rendes ember vagy... szerencséd, hogy nem köpted be a másikat... Jó, jó... maradj annál, hogy semmire sem emlékszel... közelről pirosbarna, becsületes mesterember is lehetne, jó harmincas, el kell viselnem a csendőrpertut, gondolj a szüléidre, ha eddig nem gondoltál, szép Barna Zoltán... A csuklyás néni hamiskásan rámkacsint, a kecskeszakállas kezet nyújt búcsúzóul: - Ami azt a szőkét illeti: gombház, ha leszakad... Ou Sont lés Neiges D’ Antant, hiszen tudod, sehogyan sem lehet ezek ellen súgja, nem éri meg azt a marhaságot, a lány helyett meg keress pótlékot, amíg kibékültök, mert úgyis kibékültök, és ha nem, a szőkék túl veszedelmesek, most alá kell veled íratnom egy nyilatkozatot, hogy nem leszel öngyilkos... elnyertem volna az ördög rokonszen- vét, a pokolban is jó helyem lesz... na, máris cikized, segített rajtad... A vörös zászlókat hagyd békén... az új pácienst három szürdög hozza be, az egyik valahonnan a túlpartról ismerős, az épületet magunk mögött hagyjuk, csonka gúlát vizionálok, a belsejébe ülök patások közé... szóval negyedéves és jó tanuló ajaj ez az eset nagyon sokat ronthat az előmenetelén... a zászlókért esetleg ki is rúgják... ajaj, ez is tudja... bambul, ferdül a képem, minden egyre távolibb félhomályba burkolózik... hosszú, határozott, síkokkal metszett henger belsejében állok... két pasast és két csajt toloncolnak be - Na, itt van - kiáltja egy kétméteres szürdög, miért csinált maga ekkora botrányt... hajol a kopasz, borostás, fogatlan alak képébe... S miért sértegetett bennünket... - Miért hoztak be - kiabál a fogatlan, beesett arcú - ez az ember fölismerte magán az orkándzsekit, amit maga korábban ellopott tőle, békésen vissza akarta kérni... magyaráz gyanúsan csillogó nyugalommal a szürdög... maga erre fóllármázza az egész piacot... Kis, barna, kopasz, ezüstfogó patás jelenik meg, szinte barátságosan közeledik a csoporthoz, komplexusosan nevetgél, az a különös, hogy ha nem lenne a képe simára borotvált, s a foghíjait nem pótolta volna viplával, hasonlítana is a fogolyhoz... és ez a nőszemély kicsoda...- bök rá a hosszú a két nő közül a fiatalabbra... - Az nem nőszemély... a kislányom, ne bántsák... halkan, védekezve mondja.- Még magának jár a szája - üvölt a kis patás- hasonmás patkányvékony- sipító, embertelenül rekedt hangon, s felpofozza a tagot... úristen, tényleg rosszul vagyok, hát még arra sem kell vigyáznia, hogy tanúk nélkül, mint tegnap engem, ez a semmi ember most áll bosszút saját nyavalyás testéért, hangjáért, idült hülyeségéért, zugalkoholizmusáért, a nagyobbik lány hangosan, sikítva bőgni kezd, a kisebbik rákontráz, összebújnak... vékonyarcú, hideg szigorú civil ugrik ki az egyik ajtón: - Mi ez a lármaaaaa. 227
