Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Lányi András: The Media Is The Mess
jellegű szolgáltatásokból áll, melyeket a felhasználó tetszés szerint iktat ki, vagy hoz működésbe, hogy ingerekhez és információkhoz jusson. Amikor a techno-telemédiumok használata válik az egyén számára nélkülözhetetlen értesülések legfőbb forrásává és ez lesz a társadalmi érintkezés tipikus módja, akkor a közvetítő közeg (médium) szerepe többé nem a vélemények és tapasztalatok puszta továbbítása, hanem a való világ helyettesítése, ha úgy tetszik: előállítása. A tömegtájékoztatásban megjelenő hír valódiságát az igazolja, hogy emberek milliói azonos módon szereznek róla tudomást. Lényegtelen, hogy az esemény, amelyre a hír utal, végbement vagy sem. Erről a felhasználó ugyanis csak más információs rendszerek útján győződhet meg. Minél többször és többféleképpen szerepel egy hír az egymásra hivatkozó médiumokban, annál valóságosabb - a hír hitelességének korszerű ismérve legfeljebb ez lehet. A közönség többé nem választ szabadon a személyes tapasztalat és a média szolgáltatásai között. Azért nem, mert rákényszerül a közvetítő rendszerek használatára. Olyan világban él, amelyben egyre nagyobb távolságból, egyre rövidebb idő alatt és egyre nagyobb tömegben kénytelen értesülésekhez jutni, éspedig „megbízható” értesülésekhez. S mi egyéb volna értesülései megbízhatóságának mutatója, mint hogy azt, amit ő tud, mások is ugyanúgy tudják. S miután mindenki azt tudja (az lesz köztudott), ami a média útján hozzáférhető, az igaz tudás forrása, egyszersmind érvényességének végső bizonyítéka sem lehet más, mint a jelenlét a médiában. 2. A média mint környezet A technikai kép valódisága tehát nem függ eredetétől. Nincs minek megfelelnie. Digitális képalkotó eljárások segítségével bárki és bármi tökéletes elhitető erővel megjeleníthető. Hiszen már a klasszikus (analogikus képreprodukción alapuló) filmtechnika is egyszerre rendelkezett a maradéktalan élethűség valamint a téridő viszonylatok korlátlan megváltoztatásának képességével. E kettőn alapul a kezdetektől a film álom- és varázslatszerű természete, melyre már legelső méltatói is felfigyeltek. („Mintha valaki másnak az álmát néznénk” - A. Bazin) Amikor e varázslat a művészetek köréből kilépve a társadalmi érintkezés meghatározó közegét hozza létre, az illúzió kollektív hipnózissá válik, ami a legnagyobb mértékben alkalmas rá, hogy háttérbe szorítsa a tapasztalatszerzés más módjait. Mi hát a média? Világra nyíló ablak, vagy éppen ellenkezőleg: tapéta, amely feledtetni hivatott a fal sivárságát, bezártságunk tényét? A techno-telemédiumok végtelenül változatos, mozgalmas hír- és képvilágot hoznak testközelbe. Mintha csak arra teremttettek volna, hogy afféle Aladdin lámpásaként tegyenek eleget a legképtelenebb kívánságainknak egy szempillantás alatt. A közvetített világban mindaz, amire szükségünk lehet végtelenül nagyobb választékban és. tökéletesebb kivitelben áll a rendelkezésünkre, mint „odakint”. Ki kezdene barátaival odahaza muzsikálni vagy meghallgatni a helyi kórus hangversenyét, ha egyszer CD-n, tévén, rádión hallhatja a világ legkitűnőbb zenekarának legjobb felvételét? Ki ne találná kiábrándítóan sivárnak lakóhelye lepusztult környezetét, hogyha azt 169
