Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő

1969, 16. o.) Vagyis megkell tanulnunk nemcsak hallgatni, de hallani Istent. A gyakorlatban még az isteni szó sem olyan fontos, mint a mi figyelmünk, amelyet a szónak szentelünk. A világ telis-tele van Isten szavával, amely hangos és tisztán szól számos, változatos formában, de fájdalmasan nagy részben ez a szó süket fülekre talál. Nem közöny vagy hitetlenség okán, hanem mert túl gyakran is az egyébként jó és nagylelkű emberek bizonyosak abban, hogy már meghallották Isten szavát, amelyet most igyekeznek megvalósítani. Azonban ennek az a szerencsétlen következménye lehet, hogy közben teljesen süketekké válnak.

Az ima, mint egyfajta hallgatás, Isten-tudat; Istenre és az ő szándékára történő' figyelem a mindennapi élet része kell legyen. Ez a tudatosság, figyelem és nyitottság nemcsak a monasztikus életet folytatók privilégiuma, de a világban élők is törekedhetnek a megvalósítására. Végül is mit használ az embernek mégha mindent elér is, ha elvéti a célt, amire személy szerint teremtve lett?

Thomas Merton írásai az imáról és a szemlélődésről sok gyakorlati segítséget és inspirációt adnak minden életformában alkalmazható Istenre figyelésünk fejlesztéséhez. Ha az életformánk túlságosan elfoglalt, túl zsúfolt ahhoz, hogy Isten szavára is figyeljünk, szembe kell néznünk a ténnyel: nincs hely bennünk Isten számára - a gyakorlatban ez annyi, hogy hitetlenek vagyunk.

Merton tanításának az isteni szándékra történő figyelemről van egy másik aspektusa: az alázat és a tisztelet fontossága az emberi élet misztériuma iránt, mind a saját, mind a mások életéről legyen is szó. Azt hinni, hogy megkeresztelt, hívő keresztények lévén egyszer s mindenkorra tudjuk az élet kérdéseire adható válaszokat, szörnyű nagy és igen gyakori hiba. Teljesen helyénvaló, hogy kérdések maradjanak megválaszolatlanul. Merton maga is kitér erre a problémára: „A monasztikus hivatás azonban misztérium. Ezért lehetetlen teljességgel megmagyarázni, egyetlen világos, tömör formulába foglalni. Isten ajándéka, nem érthetjük meg, amint megkapjuk, hiszen minden isteni ajándék, különösen a lelkiek, osztoznak a rejtőzködő Isten misztériumában. Isten feltálja önmagát a nekünk adott hivatás ajándékában, de ezt csak fokozatosan teszi. Arra kell számítanunk, hogy egész szerzetesi életünket monasztikus hivatásunk misztériumába történő egyre mélyebbre merüléssel fogjuk tölteni... Ha igazi szerzetesek vagyunk, állandóan újra felfedezzük, mit jelent szerzetesnek lenni, mégsem merítjük ki hivatásunk teljes jelentését.” (The Monastic Journey, ed. Brother Patrick Hart, 1977, 12-13. o.)

Ez kétségtelenül egyformán áll bármely hivatásra, és minden ember rendelkezik személyre szóló elhivatottsággal. Ha zavarban vagyok afelől, mi vagyok, azt jelenti, bizonytalan vagyok létem középpontjában, önmagam előtt is rejtély vagyok. Sőt, azt is jelzi, hogy az életemből hiányzik a transzcendens. Az egzisztenciális „én” saját azonosságát mint metafizikai kérdést próbálja megragadni. A kérdező nemcsak saját kérdése alanya, de ő maga a megválaszolatlan kérdés. Bizonyára sokat hallották Gertrude Stein történetét, aki a halálos ágyán azt kérdezte az őt körülvevőktől: „Mi a válasz?” És amikor nem jött felelet: „Hát akkor mi a kérdés?” (Elizabeth Sprigge: Gertrude Stein, Her Life and Work, N. Y.: Harper and Bros, 1957, 265. o.) Ezek voltak utolsó szavai és, ki tudja, talán az üdvössége. Nincs egyetlen válasz „egyszer

166